Mégis hiperaktivitást okoz a túl sok játék
Egy nemrég nyilvánosságra hozott tanulmány szerint nem csak azért rossz a túl sok játék – vagy televÃzió –, mert kevesebb idÅ‘t hagynak a tanulásra.

Az egyik hipotézis szerint a játékok és a TV annyira erÅ‘sen stimulálja a gyermekek agyát, hogy a való élet egyre kevéssé képes lekötni figyelmüket. Mások szerint pedig a TV műsoroknál tapasztalható gyakori fókuszváltás miatt a túlzott tévézés ahhoz vezethet, hogy a gyerek nem képes az alapvetÅ‘en kevéssé érdekes dolgokra huzamosabb ideig koncentrálni.
Azonban ahogyan azt a szerzÅ‘k is kijelentik, nem ok-okozati összefüggés ez, hanem kölcsönös megjelenés. „Nem lepne meg, ha az ilyen problémákkal küzdÅ‘ gyermekeket vonzaná ezen két média, és ezek rontanának a fennálló helyzeten” – nyilatkozta a kutatást vezetÅ‘ Edward Swing a CNN-nek.
Hasonló eredménnyel járt egy kisebb, a felsÅ‘oktatásban résztvevÅ‘ket górcsÅ‘ alá vevÅ‘ teszt is. Amelyik tanuló napi két óránál többet töltött játékkal vagy tévével, kevésbé tudta figyelmét egy adott dolgon tartani. Ez azonban szintén lehet, hogy korábban kialakult rendellenesség következménye.
Egy azonban már most megállapítható, további kutatás nélkül. A szülÅ‘k jobban teszik, ha csemetéiket nem hagyják naphosszat a tévé elÅ‘tt ülni, mert – a figyelemhiány miatt – elbutulnak kevesebbet tévézÅ‘ társaikhoz képest.
További híreink:
Deformációt okoznak a játékvezérlÅ‘k
Már egy óra alatt halláskárosodást okoz az iPod?
Betiltott durva online játékok
Ezt olvastad már?
Megmutatta magát az új Renault Alpine
Hozzászólások a(z) "Mégis hiperaktivitást okoz a túl sok játék" cÃmű cikkhez
Ajánlatunk a webplázából
-
- Microsoft Wireless...
- 14 274 Ft
-
- Sony Playstation 3...
- 69 589 Ft
Legfrissebb hÃrek a cÃmlapról
-
Felfoghatatlan mennyiségű pénze van az Apple-nek
Több nagyvállalatot is megvásárolhatnának anélkül, hogy...
-
Vidéken is 4G-re gyorsÃt a T-Mobile
21 vidéki városban indul június végétől a nagy sebességű...
-
Új hibrid teherautó a japán piacon
A könnyű tehergépkocsi tavaly novemberben mutatkozott be, és...
Legfrissebb fórum témáink
- Autóvezérlés hanggal, Siri-módra
2012.05.25 11:49 - Felfoghatatlan mennyiségű pénze van az Apple-nek
2012.05.25 11:38 - 5 videoklip, amiben ezerrel nyomják a tech cuccokat
2012.05.25 10:43 - Óriási árcsökkentés a Telenornál
2012.05.25 07:59 - 5 Nexus modellel ünnepelne a Google?
2012.05.24 18:39
Ha minket már kiolvastál
-
Gondok nyugaton a magyarországi autókkal
2012-05-25 12:30:51 -
Borul az útiterv
2012-05-25 12:00:51 -
Bankfiók a zsebben
2012-05-25 06:52:04 -
Beperli az MSZP-t a Földalapkezelő
2012-05-24 10:29:04 -
Kiberháború az Al Qaeda ellen
2012-05-25 12:00:00 -
Robot rak rendet helyet helyettünk
2012-05-25 11:00:00



