hirdetés


Dante’s Inferno – a személyes poklunk

Nagy Balázs András - 2010. március 13. | 08:00 játék
Dante’s Inferno – a személyes poklunk Nézd meg a képgalériát

Fel lehet-e dolgozni egy irodalmi klasszikust úgy, hogy az eredmény hű maradjon az eredetihez, de mégis élvezetes legyen játszani? Itt az első próbálkozás.

Technet plecsni:
Techgold
Technet.hu értékelése
3
Olvasók értékelése
0
Tetszett:
hiánypótló
jól kidolgozott világ
grafika
mesteri átvezetők
Nem tetszett:
néhány átgondolatlan rész
túl sokszor ismétlődő ellenfelek

Az Isteni színjáték az olasz Dante Alighieri elbeszélő költeménye, amelyen az 1300-as évek elején, egészen haláláig dolgozott. Magyarra legalább hétszer lefordították részben vagy egészben, a jelenleg legelterjedtebb változatot Babits Mihály készítette.


A három könyvre tagolt mű Dante útját örökíti meg a poklon, a purgatóriumon és a paradicsomon keresztül, amelyek mindegyike kilenc részből áll. Ezt a tagolást a játék fejlesztői is megtartották, legalábbis a reménybeli trilógia első részében.

Költő vagy katona
Dante azonban teljesen más előtörténetet kapott a játékban: a Keresztes háborúkban bemocskolt, részben megőrült, önmagával is viaskodó, erőszakos katona szerepét ölti magára az eredeti helyett. Beatrice alakja is eltorzul; halálát, elkárhozását itt maga Dante okozza.



Pokoli reklám
A játék médiakampánya talán az eddigi legbizarrabb, legelvetemültebb volt az eddigiek között. Nem ez az első alkalom, hogy gyakran látogatott weboldalak forrásába illesztve egy kirakós darabjaihoz jutottunk, de két másik kampány tökéletesen illett a játékhoz.
Galéria Vértengerben főnek az erőszakosok

Vértengerben főnek az erőszakosok

[+] még több fotó

Az elsőben kéretlen reklámleveleket adtak fel néhány jól ismert játékokkal foglalkozó weboldal szerkesztőségének, amelyben egy kétszáz dolláros csekk volt. A címzettek dönthettek: beváltják, így a harácsolás bűnébe esnek, vagy hagyják veszendőbe menni, amely viszont pazarlás. Egyesek annyira egoisták voltak, hogy elégették a csekket (lásd: túlzott büszkeség), mások azonban megtalálták a legjobb utat, amely így hangzott: jótékonysági adomány.

Ennél is extrémebb volt az a három doboz, amelyek elsőre teljesen ártalmatlannak tűntek. A faládákra csupán annyi volt írva: „Közel az ötödik kör”, azaz az indulatosok köre. Ahogyan aztán kinyitották a kalapáccsal érkező doboz fedelét, felharsant a zene. Erről itt egy videó:



A jól ismert zene nem állt le a becsukástól, csak a szétverés segített. A doboz beleiben egy üzenet lapult, amely szerint a címzett utat engedett a harag démonainak, így majd a Pokol ötödik körében fognak fulladozni.

Lidérces látomás
No de térjünk rá magára a játékra! Legelső amely feltűnik ebben a harmadik nézetből játszódó akciójátékban, az a szép, majd egyre taszítóbb, undorítóbb és viszolygást keltő látványvilág. A grafikusok, designerek kitettek magukért: a pokol szemünk láttára elevenedik meg.
Galéria Szerintem a kasza sem való a baba kezébe

Szerintem a kasza sem való a baba kezébe

[+] még több fotó

Utat vágva
Az ellenfelek és a helyszínek mind illenek az aktuális körhöz. A szerelem halottai között például farkas hölgyek támadnak ránk, a mérhetetlen étvágyúak börtönében pedig a háromfejű, szemek helyett is zabáló pofát viselő Kerberosszal kell megküzdenünk. A helyszínek is tökéletesen passzolnak a pokolhoz; minden egyes kör egyedi, így egymástól azonnal meg lehet őket különböztetni.



Ez azonban a játék kárára megy, ugyanis meglehetősen kicsi a különböző ellenfelek száma. Mindegyik pályán csupán 1-2 új félét kapunk. Ezt tetézi, hogy a játék a kihívást tömegverekedéssel kívánja megoldani. Így tehát a játék nagyja arról szól, hogy két ellenféltípusból álló tömeget küldünk a másvilágról tippre a harmadikba.

Kaszával kézben
Három módon ritkíthatjuk ellenfeleink sorait: az első az a kasza, amelyet a Halálból verhetünk ki, másodikként a szent keresztből eregethetünk tisztító formákat, vagy mágiához fordulhatunk. Míg azonban utóbbihoz mana kell, a kereszt használata ingyenes. A legtöbb ellenfél ráadásul közelharcos, így a legnagyobb csatákat is könnyen elrendezhetjük.

A halottakat kivégzik, ugye?
Hasonlóan a kategória fenegyerekéhez, a God of War szériához, itt is az összes pálya a főellenfél brutális kivégzésével végződik. A közkatonák közül is többet kivégezhetünk (vagy feloldozhatunk), ehhez csak a képernyőn felbukkanó gombokat kell nyomogatni.
Galéria A hölgyemény egy extra nyúlvánnyal rendelkezik

A hölgyemény egy extra nyúlvánnyal rendelkezik

[+] még több fotó

Ezek sajnos a képernyő felső részén jelennek meg, amelyre így külön figyelni kell. Nem egyszer fordult elő velem a játék elején, hogy – belefeledkezve a kaszabolásba – egyszerűen nem vettem észre őket időben. A másik bajom velük csupán annyi, mint az Aliens versus Predator hasonló részével: túl kevés variáció.

Görcsbe álló ujjak
Az irányítás legjellemzőbb része a B géppuskaszerű nyomogatása. Lefejeznéd a nagy ellenfelet? Kinyitnál egy ajtót? Összetörnéd az életet / manát / lelkeket adó forrást? Mindegyikez ugyanazt kell tennünk. Az elején még akár tetszhet is, de egy idő után meglehetősen unalmas ugyanazt az ajtót harmadszorra is ugyanúgy kinyitni.
Galéria Az igazi zabagép

Az igazi zabagép

[+] még több fotó

A kamera mindig rögzített, fix. Ez az esetek többségében tökéletesen teszi is a dolgát; csupán pár alkalommal szerettem volna változtatni, körülnézni, esetleg közelebbről, más szögből szemlélni a csatát. Az irányítás egyetlen tényleges hiányossága, hogy nem lehet az átvezető animációkat átlépni, még akkor sem, ha már tízszer láttunk őket.

Szövegelés és történet
Az eredeti történet a világirodalom egyik meghatározó műve. Mint ahogyan ott, Vergilius a játékban is mellénk szegődik, utunkat segíti illetve bemutatja a pokol részeit, vendégeit. Szavai egy az egyben az eredeti költemény angolra fordított verseiből származnak, így meglehetősen jól kidolgozottak.



A többi karakter szövegkönyve azonban a játékfejlesztők műve, és ez sajnos meg is látszik. A hős és ellenfelei sablonosak, mondataikban, személyiségükben nincs semmiféle mélység. Ez Vergilius szavai miatt különösen észrevehető. Nem azt mondom, hogy az utóbbi év legrosszabb szövegét nyomják, de egy Maserati mellett a legdrágább mi autónk sem rúghat labdába élmény szempontjából.

Lelkekből lakmározva
A játék során lelkeket kell begyűjtenünk, amelyekkel aztán különböző képességeket fejleszthetünk vagy vehetünk meg. A szent és szentségtelen fejlesztési fák ágainak eléréséhez kétféle tapasztalati pontot gyűjthetünk be, amelyet leginkább a különböző nevesített rabok kivégzésével vagy feloldozásával szerezhetünk.
Galéria Mit érdemel az a bűnös, kinek nyakát kezemben tartom?

Mit érdemel az a bűnös, kinek nyakát kezemben tartom?

[+] még több fotó

Pilátust daraboltam
Ezen nevesített rabok egyébként minden szinten elszórva helyezkednek el. Nem muszáj lerendezni őket, de jelentős extra lélek és tapasztalati pont forrást nyújtanak, ha meglátogatjuk őket. A kivégzésük egy gombnyomásba kerül, míg megmentésük esetén egy minijátékkal kell elkapnunk a bűneiket. Az egyetlen másik nagy lélekforrás a fizetős letölthető tartalmak megvásárlása. (A legkisebb, 500-at tartalmazó ingyen letölthető.)


Összegzés
A játék egy God of War másolat, azonban néhány része hibás, átgondolatlan. A világa pokolian jól lett kidolgozva, de a pályák lehetnének hosszabbak, az ellenfelek többszínűbbek. A kamera teszi a dolgát, az irányításon és fegyvereken lehetne még csiszolni. A vér és a többi testnedv ugyan megtöltene egy medencét, de a kivégzések valahogy nem tűnnek annyira vérengzőnek, brutálisan nyersnek, mint a konkurensben. Az átvezető rajzfilmek és renderelt mozik azonban mesteriek.
Galéria Őt aztán nyugtatgathatjuk

Őt aztán nyugtatgathatjuk

[+] még több fotó

A játék a kategória rajongóinak biztos szórakozást nyújt amíg az új God of War ki nem jön, sőt, talán ráveszi őket egy kis klasszikus irodalomra is. Unaloműzőnek mindenképp jó, de bizonyos részei könnyen felidegesíthetik a játékosokat.


6,5/10

- cikk vége -

A te értékelésed:

Hozzászólások a(z) "Dante’s Inferno – a személyes poklunk" című cikkhez

Szólj hozzá te is:
    hirdetés
    

    Legfrissebb hírek a címlapról

    hirdetés
    hirdetés
    GPSPark.hu hotdog startrandi gsmline Konzolok szervize