Visszatér a gyökerekhez a Prince of Persia – videók!
Nagy Balázs András - 2010. március 9. | 17:45
A 2008-as kitérő után az alkotók úgy döntöttek: két vonalon folytatják a varázslatos arab világban játszódó sorozatot. Íme az első fejlesztői napló és pár kép!
Érdekes lépésre szánták el magukat a Prince of Persia alkotói: a 2008-as játék helyett az eredeti – Sands of Time – történetvonalat folytatják. Ennek oka pedig nemes egyszerűséggel az, hogy a játék fejlesztése még a 2008-as előtt megkezdődött.
A játékok idővonalában a Sands of Time és a Warroir Within közt hét év telt el, amely lehetőséget adott a kiadónak egy új játék – sőt, valószínűleg inkább játéksorozat – indításának.
Sokakat foglalkoztatott, hogy mégis mi történhetett a Herceggel a Sands of Time által megkezdett történet végén. A fejlesztői napló minden valószínűség szerint arra utal, hogy most újabb sötét titkokról ránthatjuk majd le a leplet.

Az új játék a főszereplőt a bátyja királyságába vezeti, ahol épp harcok dúlnak. Malik a tipikus balek: rossz döntésének hála kiszabadul a homok hadserege. Ugyan megmenti a birodalmát a betolakodók ellen, de a Herceg már épp elégszer találkozott a mágiával.

Az ugrálós, akrobatikus részek nem maradnak ki, sőt, minden megmarad. Falfutás, oszlopokon függeszkedés, rúdugrás; mindegyiket újra használhatjuk. Az időt is hasonlóképp fordíthatjuk majd vissza.

A játék az eredetileg az Assassin’s Creed-hez készített Anvil játékmotort használják, amelynek hála akár ötven ellenféllel is hadakozhatnánk egyszerre. Azokat a hatalmas csatákat, amelyekre a Sands of Time csak utalt, most végre megmutathatják.

Újdonság lesz a négy őselem, azaz a tűz, a föld, a levegő és a víz használata. Utóbbi például megfagyasztja a vízcseppeket, így könnyedén felhasználhatóakká válnak mutatványainkhoz. Na persze a főszörnyek is megmaradnak. Az Ubisoft szerint akinek tetszett az eredeti trilógia, ezt nem szabad kihagynia. Nos, a képek alapján tényleg jó, ráadásul idén májusban már kint is lesz.
Ezt olvastad már?
Katonai belépőkre utazik az új kínai vírus
Hozzászólások a(z) "Visszatér a gyökerekhez a Prince of Persia – videók!" című cikkhez
Szólj hozzá te is:
hirdetés
Ajánlatunk a webplázából
-
- Xbox 360 Chat Pad /...
- 9 131 Ft
-
- Playstation 3...
- 77 131 Ft
Legfrissebb hírek a címlapról
-
Jön a Google saját házi szórakoztató-rendszere?
A Wall Street Journal értesülései szerint hamarosan rákapcsol a...
-
Hagyományos mobil is használható bankkártya helyett
A Telenor és a T-Mobile ügyfelei okostelefonnal és hagyományos...
-
Papírvékony, mégis erős lökhárító
A Mazda a japán polipropilén társasággal közösen kifejlesztett...
hirdetés
Legfrissebb fórum témáink
- Papírvékony, mégis erős lökhárító
2012.02.11 14:56 - Három ebből olcsóbb, mint egy iPad
2012.02.11 14:12 - sanzaa
2012.02.11 12:50 - Frissül a Skype: még jobb minőség, még több Facebook
2012.02.11 09:11 - Kivégzés három twitter üzenet miatt
2012.02.11 08:54
Ha minket már kiolvastál
-
Jégre merészkedett Jaguar
2012-02-11 10:00:52 -
Svéd-rali 1. nap - videós összefoglaló
2012-02-11 09:00:48 -
Bayer Zsolt: Nincs magyarázat az egykulcsosra
2012-02-11 14:00:00 -
A magyarok megsemmisítésére jöttek
2012-02-11 10:00:00 -
Lencse végre került egy Ice Cream Sandwichet futtató N9
2012-02-11 07:00:00 -
Frissítenék a Lumia 800 kamera alkalmazását?
2012-02-10 22:30:00
hirdetés



