hirdetés


Lefejezték a Call of Duty fejlesztőstúdióját

Nagy Balázs András - 2010. március 2. | 17:15

Kidobóemberek, titkolózás, megszeppent és eltávolított alkalmazottak. Ez jellemezte a mai napot a milliárd dolláros bevételt hozó stúdiónál.

Lefejezték a Call of Duty fejlesztőstúdióját


A jelek szerint sokáig emlékezetes lesz a mai nap a Call of Duty rajongók életében: kirúgták ugyanis a sorozatot létrehozó és a legtöbb játékot is fejlesztő Infinity Ward fejlesztőstúdió két vezetőjét.

Kilenc év, három hónap után kitette Jason West és Vince Zampella – az IW stúdió két főnökének – szűrét az Activision, ráadásul nem is akárhogyan. Reggel arról kaptak hírt a rajongók, hogy kétajtószekrény biztonságiak szálltak ki a stúdió irodájába.

Az alkalmazottaknak semmit nem árultak el, amely érthetően zavart és félelmet keltett az ártatlan játékfejlesztőkben. Ekkor az egyetlen nyom az volt, hogy reggel az Activision egy jelentésében említést tett két, fegyelmezetlen és szerződésszegő vezető Infinity Ward vezetőre.


Délelőtt aztán megváltozott Jason West facebook oldala is: rajongóival, ismerőseivel azt közölte, hogy most „iszik és munkanélküli”. Délben aztán a Brütal Legend alkotója, Tim Schafer szólt hozzá az eseményekhez. Szerinte ugyanis annyi értelme van haragudni az Activisionra, mint egy fekáliát dobáló majomra. Persze más, nem az Activision berkeiben dolgozók feltették neki rögtön a kérdést: mégis miért egy őrült majomnak dolgozik?

A CoD rajongóknak csupán annyi vigasszal tudunk szolgálni, hogy ettől független a következő rész megjelenése. A következő, jelenleg csak Call of Duty 7 néven emlegetett, Vietnamban játszódó lövöldözős játékot ugyanis újfent más stúdió készíti.

- cikk vége -

Hozzászólások a(z) "Lefejezték a Call of Duty fejlesztőstúdióját" című cikkhez

Szólj hozzá te is:
    hirdetés
    

    Legfrissebb hírek a címlapról

    hirdetés
    hirdetés
    GPSPark.hu hotdog startrandi gsmline Konzolok szervize