On-line játék buktatta le a drogdílert
Körözött bűnözőt segített elfogatni a World of Warcraft, a legnagyobb MMORPG fejlesztője, a Blizzard.
Alfred Hightower ellen a rendőrség drogügyletei miatt országos szintű körözést rendelt el. Így hát ő meglépett az országból. Hőn szeretett játékáról azonban nem volt hajlandó lemondani, és ez lett a veszte.
Az Indiana állambeli Howard megyei rendőrség azonban megtudta, hogy Hightower nagy rajongója valamiféle „varázslós és boszorkányos” játéknak. Valamivel később végre arra is rájöttek, hogy a World of Warcraft nevű MMORPG-ről van szó.
A nyomozást folytatók ekkor – próba szerencse alapon – megkeresték a játékot fejlesztő és működtető Blizzardot. „Nem voltak kötelesek válaszolni, és ami azt illeti, nem is vártunk tőlük semmilyen információt” – nyilatkozta a nyomozók vezetője.
Három vagy négy hónnappal azután, hogy az idézést elküldték, megjött a válasz. A Blizzard megküldte Hightower IP címét, a felhasználói fiókja összes adatát, beleértve a számlázási címét, a karaktere nevét és az általa használt szerver elérhetőségét is. Így aztán kanadában nyomára is bukkantak.
Jó látni, hogy a cég akkor is segíti a hatóságokat, amikor épp nem kötelezi erre semmi. Ugyanakkor azonban gondoljunk csak bele, mennyi információt is adunk ki magunkról – tudatosan vagy tudtunk nélkül – amikor az interneten böngészünk vagy épp játszunk.
Ezt olvastad már?
CALI, a morf-kocsi
Hozzászólások a(z) "On-line játék buktatta le a drogdílert" című cikkhez
Ajánlatunk a webplázából
-
- Hori Tekken 6...
- 7 989 Ft
-
- Ajándékutalvány...
- 1 143 Ft
Legfrissebb hírek a címlapról
-
Javítani fognak a Nokia Lumia 800 kameráján
Ahogy az el is várható, a finn gyártó időről időre újabb...
-
Minden, amit az új iPadről pletykálnak
A várakozás egyre csak fokozódik, a bejelentés pedig közeleg....
-
Lehallgatunk, vagy nincs internet!
A netcenzúra és lehallgatás egyik nagy ellenfele a titkosítás....
Legfrissebb fórum témáink
- Az internet szabadságáért tüntettek
2012.02.13 01:09 - Papírvékony, mégis erős lökhárító
2012.02.12 16:00 - Hagyományos mobil is használható bankkártya helyett
2012.02.12 15:55 - Rózsa helyett kütyüt akarnak a nők is?
2012.02.12 15:52 - Így lehet feltörni más Facebookját
2012.02.12 13:46
Ha minket már kiolvastál
-
560 lóerő az új BMW M6-ban
2012-02-13 08:00:10 -
Így látta svéd sikerét a Ford
2012-02-13 07:20:15 -
Öt napja maradt Orbánéknak
2012-02-13 08:00:00 -
Magyar műsorvezető a pekingi tévénél
2012-02-12 17:00:00 -
Teszt alatt volna az N9 újabb frissítése, a PR1.3?
2012-02-12 18:55:28 -
Google Wallet: nincs biztonságban a prepaid egyenleg
2012-02-12 17:28:53



