Facebookra költözik a Civilization
Sid Meier, a Civilization, Pirates és még megannyi más alkotója bejelentette a Civilization sorozat legújabb tagját – amely a konzolok után a közösségi hálóra látogat.
Az egyelőre csak „Civilization Network”-nek keresztelt játék a jelen tervek szerint jövőre lesz elérhető a világ legnagyobb közösségi hálózatán – az oldala azonban már most felkerült.
A Civilization körökre osztott stratégiai játéksorozat az utolsó részt kivéve a PC-s játékosoknak készült. Ezt változtatta meg a tavalyi Civilization Revolution – amelyet konzolra adtak ki. A Revolution azonban nem csak a platformban hozott újítást: a hagyományoshoz képest leegyszerűsítették, áramvonalasították a játékmenetet.
„Mióta befejeztük a Civilization Revolution-t, azon gondolkodtam, hogyan is tudnám egybefoglalni az egyjátékos, kooperatív és kompetitív játékosokat – mivel ezekkel együttesen lehet a közösségi hálókat igazán kihasználni ” – indokolta a váratlan lépést Meier.
A Facebooknak ma háromszázmillió felhasználója van. Meiernek és a fejlesztőstúdiójának is ez lesz az első, Facebookra írt játéka. Ezt a piacot jelenleg olyan, a dobozos játékok piacán ismeretlen cégek uralják, mint a Zynga (Farmville), PlayFish (Pet Society) és a Playdom (Sorority Life).
Hasonlóan a többi közösségi hálón található játékhoz, a Civilization Network is ingyen lesz játszható – azonban Meier még nem árult el semmit a játék pénzügyi oldaláról. Így nem tudni, hogy milyen reklámok vagy vásárolható eszközök lesznek bevezetve.
Meier eleddig csupán annyit árult el a játékmenetről, hogy „szövetkezhetsz barátaiddal a birodalmatok irányítására, így létrehozva a világ leggazdagabb, legokosabb, legerősebb – vagy egyszerűen csak a legkirályabb civilizációját.”
„Koordinálhatod a hadtesteidet hatalmas ütközetekben, megoszthatod felfedezéseidet, lobbizhatsz virtuális választásokon a családtagjaiddal, gondját viselheted a városaidnak, kémkedhetsz a többiek után – vagy összeállhatsz barátaiddal a világ csodáinak megalkotásában.”
A zárt béta is nemsokára elindul. Addig is, itt található a játék Facebook oldala.
Ezt olvastad már?
Facebookra küldik a magyar rendőrséget
Hozzászólások a(z) "Facebookra költözik a Civilization" című cikkhez
Ajánlatunk a webplázából
-
- Komponens...
- 1 131 Ft
-
- Xbox 360 Slim 320gb...
- 100 560 Ft
Legfrissebb hírek a címlapról
-
Jön a Google saját házi szórakoztató-rendszere?
A Wall Street Journal értesülései szerint hamarosan rákapcsol a...
-
Hagyományos mobil is használható bankkártya helyett
A Telenor és a T-Mobile ügyfelei okostelefonnal és hagyományos...
-
Papírvékony, mégis erős lökhárító
A Mazda a japán polipropilén társasággal közösen kifejlesztett...
Legfrissebb fórum témáink
- Jön a Google saját házi szórakoztató-rendszere?
2012.02.11 22:27 - Hatalmas képszenzorral támad az N8 utódja
2012.02.11 18:53 - Kivégzés három twitter üzenet miatt
2012.02.11 18:43 - Közelebb a Symbian vége, mint hinnénk?
2012.02.11 17:01 - Papírvékony, mégis erős lökhárító
2012.02.11 14:56



