Sony: nincs cserélhető akku, mert kalózok vagytok mind!
Folytatja a Sony a keresztes hadjáratot a kalózok ellen. A legújabb fejleményben megint mindenkinek rosszabb lett, de a vállalatot ez nem zavarja.
Szokása szerint a Sony elsÅ‘ célja a kalózkodás csökkentése, a vásárlók megtartása, megnyerése pedig másodlagos. Így történhet, hogy az eleddig is sokszor kritizált PlayStation Portable kézikonzol legújabb inkarnációja, a PSP Go beépített akkumulátorral fog érkezni.

A vállalat elmondása szerint a háromezres szériával már elÅ‘relépést értek el a kalózszoftverek visszaszorításában, és ezt folytatnák a Go-ban. Azonban a 3000 modell sem aratott túl nagy sikert a felhasználók körében. Igaz, legfÅ‘képp más okból: a kijelzÅ‘je interlace hibás, és ezt soha nem fogják javítani.
Interlace akció közben: a PSP 3000 kijelzÅ‘je jobb, de észrevehetÅ‘ rajta ez.
A PSP Go nem fog rendelkezni simán cserélhetÅ‘ akksival. Ha elromlik, vissza kell küldeni a Sonynak – garanciaidÅ‘n túl szép kis összegért. Mindez csak azért, hogy elejét vegyék a Pandora’s Battery néven ismert feltörésnek. A vállalat elismerte, hogy ez volt az egyetlen oka erre a döntésre. Ezenfelül természetesen több új védelmi mechanizmust is beépítettek a készülékbe.
A PSP Go október elsején fog megjelenni Európában – kivéve például Magyarországot. Nem is csoda, hiszen a készülékre csak és kizárólag on-line lehetne játékokat telepíteni. Figyelembe véve az kalózkodási statisztikákat és azt, hogy a Sony ezek után sem áll le a régebbi, UMD lemezt használó modellek gyártásával, könnyen látható: itthon halálra lenne ítélve az új modell.
Ezt olvastad már?
Sony SLT-A37: vadonatúj tükrös fényképezőgép
Hozzászólások a(z) "Sony: nincs cserélhetÅ‘ akku, mert kalózok vagytok mind!" cÃmű cikkhez
Ajánlatunk a webplázából
-
- HDMI kábel 1,5 m
- 1 131 Ft
-
- Sony Playstation 3...
- 69 589 Ft
Legfrissebb hÃrek a cÃmlapról
-
Felfoghatatlan mennyiségű pénze van az Apple-nek
Több nagyvállalatot is megvásárolhatnának anélkül, hogy...
-
Vidéken is 4G-re gyorsÃt a T-Mobile
21 vidéki városban indul június végétől a nagy sebességű...
-
Új hibrid teherautó a japán piacon
A könnyű tehergépkocsi tavaly novemberben mutatkozott be, és...
Legfrissebb fórum témáink
- Autóvezérlés hanggal, Siri-módra
2012.05.25 11:49 - Felfoghatatlan mennyiségű pénze van az Apple-nek
2012.05.25 11:38 - 5 videoklip, amiben ezerrel nyomják a tech cuccokat
2012.05.25 10:43 - Óriási árcsökkentés a Telenornál
2012.05.25 07:59 - 5 Nexus modellel ünnepelne a Google?
2012.05.24 18:39
Ha minket már kiolvastál
-
Gondok nyugaton a magyarországi autókkal
2012-05-25 12:30:51 -
Borul az útiterv
2012-05-25 12:00:51 -
Bankfiók a zsebben
2012-05-25 06:52:04 -
Beperli az MSZP-t a Földalapkezelő
2012-05-24 10:29:04 -
Kiberháború az Al Qaeda ellen
2012-05-25 12:00:00 -
Robot rak rendet helyet helyettünk
2012-05-25 11:00:00



