Nvidia 3D Vision: az igazi 3D élmény!
Az Nvidia 3D Vision szettjével azt ígéri, hogy végre 3D-ben pompáznak majd a játékok. Az eddigi megoldások félkésznek tűntek, vagy egyáltalán nem működtek. Mit tud az Nvidia?
Senkinek sem kell bizonygatni, hogy a monitorok sík felülete nem a legjobb, ha térbeli játékokat játszunk. Nincs semmi igazi mélységérzet, sokkal nehezebb megsaccolni a távolságokat. Több megoldás készült már erre - talán a legelterjedtebb a beépített kijelzővel szerelt szemüveg/sisak volt. Ez több okból is hátrányos. Kis felbontás, kábelek mindenütt.
A másik - Nvidia által is alkalmazott - megoldás, hogy a szemüveg felváltva letakarja egyik szemünket. Ehhez azonban egy olyan monitor kell, amely másodpercenként legalább száz képkockát meg bír jeleníteni. A CRT monitorok legtöbbje erre lazán képes, de azokat a legtöbben már kidobták. Hála a technikai fejlődésnek TFT kijelzők közül is van már ehhez jó: üdvözöljék a Samsung 2233RZ 120Hz-es kijelzőt!
Tartozékok
A monitort általában a szemüveggel együtt, egy csomagban árulják. A monitorhoz semmi extrát nem kapunk - kábelek, kábelfogó, CD, kézikönyv, tisztítóruha. A szemüveghez már sokkal többet. Először is ott az összesen három cserélhető orrnyereg, a puha textil szütyő és az Nvidia neon zöldben pompázó törlőkendő. Az extrákon kívül a csomagban lapul a szemüveg, az infrás jeladó, egy rövid és egy tényleg hosszú mini-USB kábel egy rendes méretű DVI-HDMI kábel - plusz a lemezek és a füzetek.
Szerelés, kábelezés
A legnehezebb része a beüzemelésnek a monitor megemelése. Viccesen hangzik, de tényleg ennyire egyszerű - főleg, ha nem kell videokártyát cserélnünk. Ilyen esetben csak telepíteni kell a szemüveg meghajtó programját (csak Vista aláv van) és készen is vagyunk! A játékokat nem kell újra feltelepíteni.
Használat és pihentetés
A játékok vagy videók közben a jeladó gombjával vagy külön billentyűkombinációval ki- és bekapcsolhatjuk a 3D hatást amikor csak akarjuk. Ha épp nem nézünk vele 3D képet vagy videókat, a szemüveg alig sötétít valamit - így akár a fejünkön is hagyhatjuk. Kényelmes, még szemüveg mellé is könnyen fel lehet tenni - kipróbáltam, nem zavaró egyáltalán.
Az élményt itt, a weboldal 2D hasábjain nehéz szemléltetni. A két szemünk végre különböző szögből látja a virtuális tárgyakat, így térérzet alakul ki. A különbség olyan, mintha eddig csak egy szemmel néztük volna a világot - most pedig két szemmel végre a mélységet is látnánk. A szemüveg azonban nem rendelkezik mozgásérzékelővel, így nem fogjuk a főhősnőt más szögből látni, ha leguggolunk a monitor alá.
Itthoni helyzet: ATI uralom?
Meg kell említenem, hogy - saját kis felmérésem alapján - az itthoni játékosok többsége ATI videokártyát használ. A szélesebb baráti körömben csupán egy 280-as Nvidia, két 9600GT és egy 7600GS akad használatban - egy nagyságrenddel több ATI kártya mellett. Így az átlagfelhasználónak nem csak a monitort és a szemüveget kell megvásárolnia, hanem egy új, lehetőleg erős Nvidia videokártyát is. Így a cca 120 ezres kiadás máris közelebb ugrik a kétszázezerhez.
Lehet, hogy egy közepes Nvidia kártya megfelelő sebességgel futtatná a kívánt programot, de a technológia felezi ezt. Tehát - leegyszerűsítve - kétszer olyan gyors kártyát kell venni, vagy lemondani a képminőségről, részletességről. Apropó sebesség: a teszt elején tartottam tőle, hogy ha a játék 60 FPS alá esik, akkor a szemüveg képváltásai észrevehetőek lesznek. Ez azonban nem következett be, a készülék még ramaty sebességgel is tökéletes 3D élményt nyújtott.
Ha nem elég a processzor
Kivételesen nem hiába írják ki a termék adatlapjánál a minimális processzort. Kipróbáltuk, milyen lehet egy igencsak gyengének mondható E2200 processzorral. Az eredmény katasztrofális volt, mint azt az alábbi videón láthatjuk. A szemüveg teljesen véletlenszerűen, szemmel követhető lassúsággal váltotta a letakart oldalt. Egyszerűen élvezhetetlen volt - tehát tartsuk be a minimális követelményt.
Megéri? Nem éri?
Amennyiben valakinek jobb Nvidia kártyája van, akkor érdemes elgondolkoznia. Azt is érdemes megnézni, hogy az általunk játszott játékokat mennyire is ajánlja az Nvidia - erről egy listát tart a gyártó.
A tesztelt emberek szerint a technológia megéri a pénzét. Látványos, ráadásul jól használható - legyen az játék vagy egy 3D tervezői program. Én, ha nem egy ATI 4850-en ülnék, akkor most elkezdenék számolgatni, hogy mikorra is tudnék egy ilyen szettet szerezni. Így azonban a mostani kártyám élettartama végéig nem fogok váltani.
Csak ezzel a monitorral?
Nem teljesen. Kettő TFT monitor támogatja jelenleg a 120Hz-es képfrissítést. (Samsung® SyncMaster 2233RZ, ViewSonic® FuHzionTM VX2265wm) Ezek helyett használhatunk hasonló frissítést támogató hagyományos CRT monitort, illetve pár HDTV-t és projektort is. Azonban a 100Hz-cel hirdetett HDTV-ket nem! A kipróbáltak mind csak 60Hz-es bemenetet voltak képesek fogadni, amely elégtelen.
Hova tovább?
Természetesnek hatóan következik a szemüvegből a kérdés: mikor lesz végre általános? Sajnos még odébb van, hogy minden olcsó TFT bírja a 120Hz-et. Az otthoni HDTV-k java sem támogatja - pedig mennyire jó lenne egy 42" tévén élvezni a játékot vagy filmet, nem?
Kérdéses, hogy a monitorral egybekötött szemüveg technológia mennyire életképes hosszabb távon. Léteznek már ma is beépített kijelzőt használó 3D képes "videoszemüvegek". Ezek pillanatnyilag sokkal kisebb részletességgel bírnak, továbbá a szemüveghez kapcsolódó kábelek miatt kényelmetlenek - azonban ez megváltozhat. Lehet, hogy tíz év múlva már a vezeték nélküli szemüvegünk belső oldalára vetíti egy mikroprojektor a Windows asztalt, de addig is ez a legjobb megoldás.
Nvidia 3D Vision:
Előnyök:
- csodás élmény
- szemüveggel is használható
- a legtöbb játékkal kompatibilis, nem kell külön javítás hozzá
- egyszerű 3D videózás
Hátrányok:
- csak 2 TFT monitor használható
- csak Nvidia videokártyával működik
- nem minden játék problémamentes
- felezi a játékokban a videokártya teljesítményét
- csak Vista és Windows 7 alatt működik
Samsung 2233RZ
Előnyök:
- talán a leggyorsabb ma kapható TFT kijelző
- ezt már versenyeken is használhatják a profik
Hátrányok:
- sima, csak dönthető talp
- ha 3D részét és a 3ms képfrissítést nem használjuk ki, túl drága
- picit rövid a DVI kábel
Ezt olvastad már?
Vége a Start menü korának?
Hozzászólások a(z) "Nvidia 3D Vision: az igazi 3D élmény!" című cikkhez

Sajna nem megy.Sokat olvastam utána,mert én is ilyet szeretnék.jelen időnkben, a 3D vision , kizárólag a Nvidia 8-9 ezres,és a 2-4-5 százas sorozatú Vga kártyákkal képes előállítani a valós 3d élményt.Sokan próbálkoznak házi sufnis megoldással,a piros kék szemcsivel,60MHz es monitorral,de sztem ez amolyan taknyolás .Köze nem lessz a moziban látottakhoz.Egy haveromnak van egy elég komoly vetítője,és elindított rajta 1 3d-s játékot,adott 1 piros -kék szemcsit,de kipróbáltuk azóta 5 félével is.mindegyikben más volt.a 3d hatás. Lehetett látni ,de kimondottan csak akkor,amikor arra koncentráltam,hogy mit is kell nézni?és nem az egész térben láttam a képet,hanem ,a vászontól kb.50-100cm-re és amolyan pirosos volt.szóval nem volt köze ahoz amit a moziban láttam.Persze aki még nem látott moziba 3d-t az elvan ájulva hogy lát 3d-t piros-kék szemcsivel,és 60HZ-es monitoron.

Nem próbáltam, de elég meglepő lenne, ha a két nagy ellenfél együttműködne. A monitor talán használható mindkettőhöz, de az nvidiás szemüveg nem lesz hajlandó együttműködni az Ati meghajtóprogramjával. Telepítésnél tudtommal a szemüveg ellenőrzi, hogy nvidia-e a VGA. Ha nem, akkor nem is települ.
Ezt ismeritek? Leonar3Do - 3D for All Hazai cucc : )szaisztok az lenne a kérdésem nvidia 3d vision nemmegy egyáltalán Ati radeon os vidi karival ? pll: egy HD 4550 essel ? kösszi a választ elöreis
Üdv! Kb 1 hónapja használom a Nvidia 3 D Vision szemüveget. Írnék a kedves érdeklődőknek egy két tapasztalatot és észrevételt . Kezdeném az elején ,a konfigurációval . amivel nekem tökéletesen megy a 3 D szemüveg és a játékok is Ime: .Win7 ,Intel Dual core 2.93Ghz proci, 2 Mb memória ,Nvidia 9600 GT videókártya. A szemüveg vételára 47 000 Huf volt . Én momentán a hozzá "rendelt,ajánlott "monitort nem vettem meg "samsung 2233Rz". Indoklás sokallom az árát ,ezért a képernyő felbontásért ,és csupán csak az extra benne ,hogy tud 120 Hz-t .Interneten figyelve az árát kb 2009 Novemberig kicsivel 50 000 Huf felett lehetett kapni ,ahogy kijött az Nvidia 3D vision ,egyből felugrott 70-100 000 közé ,ennyit nekem most nem ér meg ,ha netán vissza kúszik 50 000 köré ,akkor talán fizetnék érte. Ebből kanyarodnék a monitor témához ,mivel is lehet használni ,működésre bírni a vision kit-et ? Nekem egy használt régi tán 2000-es évjáratú Sony Multiscan G500 monitorom van ,ezzel ,működik . Ami fontos és nem erőltetik ,hogy régi min 100Hz tudó monitorokkal is kifogástalanul működik a KIT Amire régebbi CRT monitoroknál vigyázni ,kell ,hogy a 3 D vision kithez kapott telepítőlemezt kell használni ,mert csak azzal a régebbi driverekkel ,ismeri fel a régi monitort ,3D-s megjelenítésre képes monitornak !!!!! Ha valaki régi CRT monitorral próbálkozik azt tanácsolom ,ne keressen a neten újabb drivereket sem a videókártyához sem a 3D stereo megjelenítéshez sem!!!!!!!!!!!!Akár ajánlják,akár nem az ezzel a termékkel foglalkozó cikk írk a neten szerte -szét. FONTOS!!! Sajnos a mai anyagias világunkban ,a cél és az érdeke az a gyártónak ,hogy az újabb driverek már az én monitorom(régi CRT-t) nem támogatják,nem ismeri fel szabványos 3D-s megjelenítőnek tehát az érdekük az ,hogy (Vedd meg a drága 120 HZ LCD -t mindenféleképpen hogy élvezhesd a 3 D élményt !!! . Játékok,..... Nvidiának van a honlapján erről infó (de a 3D driveren a gépen is van ilyen opció ahol van egy lista a játékok támogatásáról,értékeléséről ). Amit ajánlok,azok a játékok,... amiket kitűnőnek ír az Nvidia pl Nekem a Far Cry, Medial of Honor "Airborne",Prince of Persia Pirates of Caribbean tökéletesen megy sehol semmi torzítás szellemkép vagy oda nem illő anomália(grafikában ). Crysis , & Warhead az már hagy kívánni valót maga után ,de még játszható. A lényeg ,hogy a 5 ,4 -es értékelésű játékok élvezettel játszhatók,a rosszabb értékelésűeket nem ajánlom ..... Remélem a tapasztalataim segítenek ,a döntésben ,annak aki vásárolni szándékozik 3 D vision-t ,vagy már meg is vette . Zárszó ként tényleg teljesen kinyílik a (játék tér ) és a világ ezzel a termékkel ......... Némi vibrálás az világosabb képeknél CRT-nél nekem tapasztalható ,de számomra nem zavaró ,annyira nem hogy 6-8 órát végig játszom (tam ) már vele .......

Basszus! Azt hiszem a monitorom akkor nem jó hozzá! :( Samsung syncmaster 932b

"Képgeometria. Próbálj meg egy görbe képcsőn egyenessé varázsolni bármi vonalat - vagy eltüntetni a moire hatást. A legolcsóbb TFT monitorral ez nem ügy" Picit off: Itt van az orrom elott: LG Flatron. Es pont a laposdompingnek koszonhetem, hogy ilyen jo kis sik CRT-m van fillerekert :-) tehat a laposmonitor jo dolog!

Nem kell kézbe venni hogy tudjam, attól hogy máshogy zavaró a 60Hz-es képkioltás, mint a 60Hz-es képfelvillanás, de attól még ugyanúgy villogó képet eredményez, ami a szemnek és az agynak megterhelő. A felezett felbontást az olcsóság miatt hoztam fel, lévén ugye a jelenleg kapható polarizált LCD-k dupla oszlopmennyiséget tartalmaznak, cserébe ahogy írod, csillagászati árat mérnek fel az újdonságért. Egy gyors mozgókép esetén pedig már a játék designere a hibás, ha a felbontást észreveszed, 1920 még felezve is egész kellemes látványt nyújt, térhatásért megérné. És nem, nem a játéknak kell tudnia más felbontást ezért, ahogy a mostani villogós megoldásnál sem a játék támogatja. VGA driver. Ha már úgyis feltöltötte a vertexeket, fix 60 Hz-en nyomja ki a képet, ráduplázva néhány fok eltéréssel rajzolja ki ahhoz képest, amit eredetileg a directx kérne tőle, kész. Ugyanez polarizálva, minden páros sort a jobb szem kap, minden páratlant a bal, és mindez két szögből előállítva, máris 60Hz-es monitoron megy. Nem voodoo, nincs valóban észrevehető detailcsökkenés ha nem fél szemmel nézed, maga a játék 1920x1200-ra számít, és nincs kétszeres teljesítményigény sem. Az egyenes vonalak otthoni használatra semmit nem jelentenek, az átlaguser nem AutoCAD és kiadványszerkesztés szempontjából nézte anno a monitorokat, hanem szép képe legyen, 16/8/kevesebb ms-es kioltás, és kímélje a szemet. Ez adta el széles körben a TFT-t, nem a geometriai torzítás. Egyszeri gamernek az egyenes vonalról a railgun jut az eszébe. Még a fejmozgáskövetés ellen egy apró vélemény, és már meg is lehet kövezni... :) Egy monitor előtt nem feltétlenül egyvalaki ül. Amíg 2 szemre alapoznak a rendszerek, addig mindenki ugyanazt látja, és elég csak 2 képet előállítani a térhatáshoz. Amint affelé haladunk, hogy szemüveg nélküli térhatás, máris a teljes látószöget fokonként le kell fedni, hogy a monitor előtt ülők mindkét szeme más képet kapjon bárhonnan nézi is, ez már 180*-os túlterhelés. Ha csak 1 embert nézünk, és szemüveget, a jelenlegi NVidiás villogós szutyok mellett nyugodtan lehet TrackIR-t használni, nem zárja ki egymást a kettő.
Látom sose volt kezedben. A tesztelt alanyokból 1-et zavarta az így szemlélt szobalámpa villódzása, a többiek általában nem is vették észre. Ha a monitort nézi az ember, akkor - ellentétben a CRT-vel - nem lehet felfedezni a villogást. Teljesen más módon "villog" ez és a régi CRT technológia. Itt nem kell felezni a felbontást. Az, hogy 3D filmeknél ez nem nagy ár........... nos, inkább nem. A horizontálisan felezettfelbontás játékokban egyszerűen - szerintem - elfogadhatatlan. Nem beszélve arról, hogy ellenben ezzel a technológiával, nagyjából egy játék sem támogatja az ilyen furcsa felbontásokat. Polármonitor lehet, hogy van piacon, de az ára az a csillagos éget verdesi, ráadásul átlagos boltban nem is kapható. Egyébként akinek nem elég, majd pár év múlva biztonan lesz nem 120/60, hanem mondjuk 200/100Hz megoldás. szerk: az LCD/TFT monitorok egyáltalán nem csak a "villódzás" miatt nyomták ki a CRT monitorokat. Képgeometria. Próbálj meg egy görbe képcsőn egyenessé varázsolni bármi vonalat - vagy eltüntetni a moire hatást. A legolcsóbb TFT monitorral ez nem ügy.
A CRT monitorokat pont a villogás miatt nyomták ki az LCD-k, az eleinte rosszabb képminőségük ellenére is. Most ezzel a 60Hz-es villogó fény jön újra, annak minden káros velejárójával, eleve halálra ítélt technológia. Az egyetlen életképes szemüveges megoldás az oszloponként 90 fokkal elforgatott polarizált monitor lenne, amiből mintha lenne is a piacon már. Filmet is lehet rá kiadni, az egyetlen hátránya a felezett horizontális felbontás 3d-nél pedig nem nagy ár.
Ahh, elnézést. Igen, a fejkövetés. Ami azt illeti, meglepett, hogy az nvidia nem követte, mert már van ilyen videószemüveg a piacon. Bár valszleg úgy már nem bírna 50 órát egy feltöltéssel. A követés egyébként nagyjából 50-50%, hogy megy egy mai játékprogramon...
*keres*.... Ah, igen, volt róla itt is hír No igen, a következő lépés minden 3D cuccban a 2D egér leváltása 3D-re... de ezt - ellenben a sztereoszkopikus látással - nem lehet szoftveres támogatás nélkül megoldani, ergo csak azoknál működik, amelyeket felkészítettek rá. Ennek az nvision-nek ez az igazi előnye: bedugod (driver telepít), és leegyszerűsítve mindennel megy!A Leonar3Do célja a _valódi_ térbeli élmény (megjelenítés & manipuláció). A fejkövetés ehhez elengedhetetlen (nem torzul a kép, oldalról is meg tudsz szemlélni dolgokat, az apróbb fejmozgások pedig jelentősen felerősítik a mélységélményt). Már "csak" az kell, hogy ehhez is készüljön (vagy idomuljon) annyi program, mint amennyihez az nvision használható : )
Ezt ismeritek? Leonar3Do - 3D for All Hazai cucc : )*keres*.... Ah, igen, volt róla itt is hír No igen, a következő lépés minden 3D cuccban a 2D egér leváltása 3D-re... de ezt - ellenben a sztereoszkopikus látással - nem lehet szoftveres támogatás nélkül megoldani, ergo csak azoknál működik, amelyeket felkészítettek rá. Ennek az nvision-nek ez az igazi előnye: bedugod (driver telepít), és leegyszerűsítve mindennel megy!
Ezt ismeritek? Leonar3Do - 3D for All Hazai cucc : )
anno volt már hasonlo megoldás. Asus V3800 :)No igen, riva tnt2-höz... de ez végre már vezeték nélküli, vékonyabb, kényelmes. Működik 1024x768-ban és fölötte is... Most csak ennyit gyűjtöttem ki :) gerygrey: a próféta szóljon belőled!
Én amióta láttam moziban 3D-ben a Jégkorszak 3-at, ellenállhatatlan vágyat érzek arra hogy itthon is legyen ilyenem játékokhoz. Szerintem így elsőre ez az ár nem is annyira vészes, egy év múlva a harmadáért megkapjuk a cuccot ATI kártyához is :)

anno volt már hasonlo megoldás. Asus V3800 :)
Ajánlatunk a webplázából
-
- PlayStation Move...
- 15 989 Ft
-
- Xbox 360 alapgép S...
- 84 560 Ft
Legfrissebb hírek a címlapról
-
Jön a Google saját házi szórakoztató-rendszere?
A Wall Street Journal értesülései szerint hamarosan rákapcsol a...
-
Hagyományos mobil is használható bankkártya helyett
A Telenor és a T-Mobile ügyfelei okostelefonnal és hagyományos...
-
Papírvékony, mégis erős lökhárító
A Mazda a japán polipropilén társasággal közösen kifejlesztett...
Legfrissebb fórum témáink
- Jön a Google saját házi szórakoztató-rendszere?
2012.02.11 22:27 - Hatalmas képszenzorral támad az N8 utódja
2012.02.11 18:53 - Kivégzés három twitter üzenet miatt
2012.02.11 18:43 - Közelebb a Symbian vége, mint hinnénk?
2012.02.11 17:01 - Papírvékony, mégis erős lökhárító
2012.02.11 14:56






