Óriási világsiker a legújabb életszimulátor
Az első rész ötletével először elhajtották – ki akarna sima emberi életet játszani, amikor lehet sci-fi, fantasy vagy háborús. Kijött a Sims 3, amelyben egy általunk választott átlagos karakter életét kell élnünk.
„Ugyan már, biztosan senkit nem érdekelne egy olyan játék, amelyben szinte önmagát játssza el az ember!” Nagyjából így hajtották el elÅ‘rször Will Wrightot a befektetÅ‘k. Most azonban már a harmadik inkarnációját adják ki a világ legsikeresebb játékának.
Sokkal szebb lett az új rész grafikája is.
Annyira sikeres, hogy szinte minden hónapban a top 10-es eladási listákon elfoglal minimum két-három helyet. Nagyjából egy éve adták el a százmilliomodik darabot belÅ‘le. Az elÅ‘zÅ‘ két játékhoz is megannyi kiegészítÅ‘ jelent meg: az elsÅ‘höz hét, a másodikhoz nyolc – így tudta lefoglalni a toplista több helyét.
A harmadik játék túlszárnyalta az elÅ‘zÅ‘ nyitóhetét is, nagyjából 1,4 millió példányban kelt el az elsÅ‘ héten világszerte. A kiadónak (Electronic Arts) állításuk szerint nem volt még az elsÅ‘ héten ennyit hozó PC játéka. A kritikusok is imádják, a Metacritic összesítÅ‘ oldalán például 87 százalékon áll – hasonlóan a játékosokhoz, a sorozat eddigi legjobbjának tartják.
Csak néhány példa a karakter személyre szabására.
A kiadó elmondása szerint azért tettek le a komolyabb másolásvédelem alkalmazásáról, mert így a felhasználónak nem kell olyan dolgok miatt aggódnia, mint a rendszerébe beférkÅ‘zÅ‘ jogkezelÅ‘ program vagy a leálló engedélyezÅ‘ szerver. Hasonló gondokkal küszködtek annak idején a Spore nevű játékuk megjelenésekor is – a legális vásárlók szívtak, míg a kalózoknak szinte semmi gondjuk nem akadt.
Ezt olvastad már?
Három ebből olcsóbb, mint egy iPad
Hozzászólások a(z) "Óriási világsiker a legújabb életszimulátor" cÃmű cikkhez
Ajánlatunk a webplázából
-
- Playstation 3...
- 13 131 Ft
-
- Ajándékutalvány...
- 2 286 Ft
Legfrissebb hÃrek a cÃmlapról
-
Egyre több fiatal látogat erotikus oldalakat
Lengyelországban egy év alatt 20 százalékkal nőtt a gyermekek...
-
JavÃtani fognak a Nokia Lumia 800 kameráján
Ahogy az el is várható, a finn gyártó időről időre újabb...
-
Minden, amit az új iPadről pletykálnak
A várakozás egyre csak fokozódik, a bejelentés pedig közeleg....
Legfrissebb fórum témáink
- Egyre több fiatal látogat erotikus oldalakat
2012.02.13 09:31 - Lehallgatunk, vagy nincs internet!
2012.02.13 08:46 - Az internet szabadságáért tüntettek
2012.02.13 01:09 - PapÃrvékony, mégis erÅ‘s lökhárÃtó
2012.02.12 16:00 - Hagyományos mobil is használható bankkártya helyett
2012.02.12 15:55
Ha minket már kiolvastál
-
Saját üléseit akarták eladni neki
2012-02-13 09:15:28 -
Hazatér az első magyar Astra
2012-02-13 08:00:55 -
Öt napja maradt Orbánéknak
2012-02-13 08:00:00 -
Magyar műsorvezető a pekingi tévénél
2012-02-12 17:00:00 -
Windows Phone alkalmazás újratelepÃtÅ‘ (videó)
2012-02-12 19:45:00 -
Teszt alatt volna az N9 újabb frissÃtése, a PR1.3?
2012-02-12 18:55:28



