Hangszerekkel állítanák elő a kellemes motorhangot
A japán tudóscsoport azon dolgozik, hogy mesterséges autóhangokat kísérletezzen ki.
A lóerők, a benzingőz és a harsogó motorhangok megszállottjai most egy kicsit ne figyeljenek ide, hiszen az ő szemükben igazi szentségtörésre készül egy japán kutatócsoport. A Sound Design Lab LLC és a Chuo Egyetem Takeshi Toi laboratóriumának szakemberei azon dolgoznak, hogy előállítsák a fülnek legkellemesebben hangzó motorhangot.
A kutatást vezető Osamu Maeda azzal kezdi, hogy egyre jobban terjednek az elektromos és hibrid üzemű gépjárművek a világon, és eme autók jellegzetessége, hogy csak alig hallható motorhangot generálnak. Ez egyrészt magának a sofőrnek is rossz lehet, főleg akkor, ha már hozzászokott a megfelelő zajokhoz, másrészt még nagyobb gondot okozhat a közlekedés többi szereplőjének, hiszen egy gyalogos például nem fogja észrevenni, ha egy ilyen autó közelít hozzá. Így a legjobb megoldás Maeda szerint az lenne, hogy ha az autó hallás alapján azonnal felismerhető lenne, és azt is meg lehetne állapítani, hogy a jármű honnan, milyen sebességgel érkezik.
A fülnek kellemes hang kutatásához azzal láttak neki, hogy különböző hangmintákat rögzítettek, és próbálták eldönteni, hogy melyik az, amit a legkellemesebb hallgatni és egyben a legközelebb áll az autók motorjának hangjához. A kutatás során, rövid úton eljutottak a különböző hangszerekhez, így bevizsgálták ezek frekvenciáit, majd megpróbálták szimulálni velük egy gyorsító autó hangjait. Az így létrejött mintákat embereken tesztelték, ami abból állt, hogy a hangok hallgatása közben monitorozták a résztvevők agyi vérellátását, szívverését, és nyálmirigyeinek működését, az eredményekből pedig megpróbálták levonni a következtetést, hogy a hangot kellemes-e hallgatni vagy sem.
A kutatás eredményeként megállapították, hogy motorhangok karakterisztikájukban leginkább a vonós hangszerek által kiadott hangokhoz hasonlítanak. A kutatók elismerik, hogy valószínűleg senki sem akarná egy hangszerrel összevetni egy autó hangját, de a hanghullámokat elemezve kiderült, hogy több ponton azonos hullámokat keltenek a hangszerek és a gépkocsik. A jövőben tehát akár az is elképzelhető, hogy egy Ferrarit majd hegedűfutamok hangjára fogunk hajtani - ha ez pedig mégsem következne be, akkor legalább az elektromos meghajtású autók kapnak kellemesen doromboló (?) motorhangokat.
Zseniális házbontás a japánoknál
A módszer por és zaj nélkül teszi lehetővé a 100 méternél magasabb házak elbontását.
Ezt olvastad már?
Elektromos stimulációval könnyebben megy a matek
Hozzászólások a(z) "Hangszerekkel állítanák elő a kellemes motorhangot" című cikkhez
Ajánlatunk a webplázából
-
- Wayteq tok 5''
- 1 600 Ft
-
- Bmw Esernyő, bmw
- 11 690 Ft
Ezeket olvasták legtöbben a héten
-
Felismeri az arcokat a Google Glass
A rossz arc és névmemóriával rendelkezők végre...
-
Úttörők a hálón: az internet elsői
Ahogy a történelemben a felfedezések során, vagy a tudományban a...
-
Technet-szubjektív: lehet-e élni tévé nélkül?
Tíz-tizenöt éve, amikor valaki új lakásba költözött, az egyik...
-
Több halálos áldozatot szed az SMS, mint az alkohol
Hihetetlen mértékben szedik áldozataikat az okostelefonok....
-
A Google mégsem a Skynet
A Google maga a Terminátort fejlesztő Skynet! Mindenhol ott van,...
Legfrissebb hírek a címlapról
-
Nyílt forráskód a Samsung új fényképezőgépeihez
A dél-koreai gyártó bárki által letölthetővé tette legújabb...
-
Intel chippel jöhet a következő Galaxy Tab
Ez lehet az első alkalom, hogy a Samsung, androidos tabletjeiben...
-
82 kilométert driftelt a BMW M5
A BMW által kiadott legújabb videón egy csinos kis M5 F10 rója a...
-
Percenként 100 órányi videó röppen a YouTube-ra
Őrületesen növekszik az éppen 8 éves YouTube. Az üzemeltető...
-
Vadonatúj objektívek iPhone 5-höz
Ezekkel a parányi kiegészítőkkel új távlatokat nyithatunk az...
Ha már minket kiolvastál
-
A kínaiak már a szomszédban vannak
2013-05-21 12:00:43 -
F1: Ecclestone perkálna New Jerseynek
2013-05-21 11:30:29 -
Ennyivel kellene emelnie a munkaadójának az Ön bérét
2013-05-21 12:17:01 -
Jobbikos képviselő halálos gázolása
2013-05-21 10:44:58 -
Jolla: hivatalosan is itt az okostelefon különlegesség
2013-05-21 11:30:00 -
Az Apple már teszteli az okosóra kijelzőjét?
2013-05-21 10:30:00



