Miért ne hagyjunk gyereket a kocsiban?
Minden nyáron hallani rémtörténeteket autóban hagyott gyerekekről, de ha 13 éves és lány, akkor nem lehet baj.
Michigan államban a „Bed, Bath and Beyond" lakásfelszereléssel foglalkozó üzletlánc parkolójában, filmbe illő pusztítást vitt véghez egy 13 éves lány a nagymamája Mercury-jával. Amíg a nagymama a boltban vásárolt, az unokája kint maradt az autóban, hogy zenét hallgasson.
Mind voltunk tizenévesek, és mindannyiunkat elvittek vásárolni. Ismerjük az érzést. Ő is unatkozott, hát nosza, átült a vezetőülésbe. Kormányt is tekergettünk mindannyian, ebben sincs semmi meglepő. A meglepő az, hogy a nagymama otthagyta a kulcsot az autóban, és lévén az Egyesült Államokról van szó, nyilván egy automata autóról, aminek az elindításához nem kell Stephen Hawkingnak lenni. Innentől kezdve egyenes út vezet, ja nem. Szabad a pálya, az sem. Szóval, indul a menet!

Az első „áldozat" egy fa volt; itt még csak erőt gyűjtött a sofőr. Következett egy villanyoszlop, majd gyors egymásutánban két másik ott parkoló jármű. És végezetül a nagy finálé! Csak kellő sebesség kell hozzá és némi „szerencse", hogy a Mercury felpattanjon egy szintén ott parkoló Buick tetejére és ott álljon meg!
A helyi rendőrség szerint mind a nagymama, mind az unokája jelentős büntetés elé néz. És, hogy mi a történet tanulsága a nagymama számára? Legközelebb otthon is hagyhatja a kislányt, mert ha valami tönkre is menne otthon, még mindig elugorhatnak a „Bed, Bath and Beyond"-ba.
Áll a bál az öngyilkos reklámfilm miatt
A reklámvakság létezik, ezt a hirdetők is tudják, de egy internetes vírusvideó bizony csúnyán visszafelé sült el. Az öngyilkossággal nem illik viccelődni.
Ezt olvastad már?
Sokkoló felvételek a pusztuló Földről
Hozzászólások a(z) "Miért ne hagyjunk gyereket a kocsiban?" című cikkhez
Ajánlatunk a webplázából
-
- Opel Cd tároló,...
- 3 865 Ft
-
- Wayteq X850 4GB +...
- 16 900 Ft
Ezeket olvasták legtöbben a héten
-
Felismeri az arcokat a Google Glass
A rossz arc és névmemóriával rendelkezők végre...
-
Több halálos áldozatot szed az SMS, mint az alkohol
Hihetetlen mértékben szedik áldozataikat az okostelefonok....
-
Technet-szubjektív: lehet-e élni tévé nélkül?
Tíz-tizenöt éve, amikor valaki új lakásba költözött, az egyik...
-
Hologram készül a méhben mosolygó magzatokról
Még az anyaméhben felismerhetővé válik a születendő gyermekek...
-
A Google mégsem a Skynet
A Google maga a Terminátort fejlesztő Skynet! Mindenhol ott van,...
Legfrissebb hírek a címlapról
-
Az Alien 60 másodpercben
Órákon át tartó nyáladzás és gyilkolászás helyett itt az...
-
Úttörők a hálón: az internet elsői
Ahogy a történelemben a felfedezések során, vagy a tudományban a...
-
Facebook-on incselkedett a rendőrséggel, el is kapták
Nem volt szerencséje annak a fiatalnak, aki a közösségi oldalon...
-
Mit keres egy ultramodern hajó a sivatagban?
Azt, hogy nem is hajó, hanem valami egészen más, viszont az tény,...
-
Mikor jön már a Canon EOS 70D és EOS 7D Mark II?
Rengeten várnak már a Canon új tükrös gépeire, a gyártó...
Ha már minket kiolvastál
-
Ecclestone az F1-ből menne a temetőbe
2013-05-20 16:00:09 -
Räikkönen: Monacóban tökéletesnek kell lenni
2013-05-20 14:00:41 -
Görbicz Anita: Sírva nem lehet hazudni
2013-05-20 10:15:19 -
Matolcsy buktatja le Orbánt
2013-05-20 06:47:27 -
Újabb WiFi-rekord dőlt meg
2013-05-20 06:00:00 -
Az Android és az iOS mögött harmadik a Windows Phone
2013-05-19 10:00:00



