42 százalékkal csökkentik a balesetek bekövetkezésének esélyét a Volvo rendszerei
Az EuroFOT tanulmánya alapján 42 százalékkal kisebb az esélye az ütközésnek olyan autóknál, melyek adaptÃv tempomattal, és ütközésmegelÅ‘zÅ‘ rendszerrel van felszerelve.
A tanulmányban kamerával és szenzorokkal felszerelt Volvo V70 és XC70 vett részt, méghozzá összesen 100 darab, melyeket 263 sofÅ‘r hajtott 18 hónapon keresztül. A tanulmányt vezetÅ‘je a European Field Operational volt, mely az aktív biztonsági rendszereket vizsgálta, 28 európai autógyártóval karöltve, beleértve a Volvo Trucks-t, a Volvo Car Corporation-t és a Chalmers University of Technology-t. "Az elemzés kimutatta, hogy a világ vezetÅ‘ autógyártói nagy hangsúly fordítanak a biztonságra, és az ezt támogató technológiákra, melyeket eredményesen alkalmaznak a mindennapi közlekedés körülményei között.Az EuroFOT indulása óta új rendszert tanulmányoztunk, de emellett látjuk azt is, hogy a meglévÅ‘eket is szépen finomítják.

Egy példa erre a gyalogos-érzékelÅ‘ rendszer, mely automatikus satuféket nyom, tehát egyrészt figyelmezteti a sofÅ‘rt, ugyanakkor a fékezéssel máris cselekszik, ami megelÅ‘zi az esetleges gázolást", mondta Peter Mertens, a Volvo kutatásért és fejlesztésért felelÅ‘s alelnöke. Az EuroFOT összesen öt Volvo biztonsági rendszert elemzett, vagyis az ütközésre figyelmeztetÅ‘t, a sávelhagyásra figyelmeztetÅ‘t, az adaptív tempomatot, a vezetÅ‘ éberségét ellenÅ‘rzÅ‘t, és a holttérfigyelÅ‘t. Egészen a közelmúltig ezek a cuccok csak a legmagasabb kategóriákban voltak elérhetÅ‘ek, de hamarosan már a belépÅ‘szintű kompaktok is megkapják.
Feltörhetetlen bankautomatát fejlesztett a tolvaj
Egy korábbi hacker, aki bankautomatákból lopott pénzt, most egyedülálló védelmi rendszert fejlesztett az ATM-ekhez. Végül is nála jobban senki nem tudja, hogy mi az amin a legjobb hacker...
Ezt olvastad már?
Biztonságosabb belépésre vált a Twitter
Hozzászólások a(z) "42 százalékkal csökkentik a balesetek bekövetkezésének esélyét a Volvo rendszerei" cÃmű cikkhez
Ajánlatunk a webplázából
-
- Bmw Esernyő, bmw
- 11 690 Ft
-
- Wayteq x850 4GB +...
- 40 900 Ft
Ezeket olvasták legtöbben a héten
-
Egyre többen tartanak a napvihartól
Szakértők szerint súlyos veszélybe kerülhetnek a Föld...
-
Úttörők a hálón: az internet elsői
Ahogy a történelemben a felfedezések során, vagy a tudományban a...
-
Egyetlen ember kezében az internet főkapcsolója
Nagyon rossz érzés lehet egy olyan országban élni, ahol az állam...
-
Villámgyors csoda-töltőt fejlesztett egy tini
Egy kaliforniai tini olyan szuper-kondenzátort fejlesztett, aminek...
-
A Google mégsem a Skynet
A Google maga a Terminátort fejlesztő Skynet! Mindenhol ott van,...
Legfrissebb hÃrek a cÃmlapról
-
Sátánista lett Zámbó Jimmy a Last.fm-en
A népszerű internetes rádiót sokan szeretik, de az egyik jó...
-
Alvás előtt tilos a tableten olvasás!
A Harvard Egyetem egy tudósa szerint rossz hatással van az alvásra...
-
A Lexus már nem hisz a dÃzelekben
A Toyota luxusdivÃziója szerint a hibridek egyértelműen jobbak a...
-
Jövőre PC-re is jön az Xbox One Kinect szenzora
2014-ben asztali gépünkkel is használhatjuk az eddig csak Xboxra...
-
Kamerát minden autóba!
Ilyen készülékek alkalmazásával könnyen elkerülhetők a...
Ha már minket kiolvastál
-
Fiús játékok a szocializmusból
2013-05-25 08:00:55 -
Nem az árral csábÃt a Ford
2013-05-25 08:00:35 -
Felére esett az ára, most már veheti
2013-05-25 07:00:00 -
Pintér: Megelőztük a terroristákat
2013-05-24 15:08:10 -
Ciki: Angliának nem kell a Facebook-telefon
2013-05-25 06:00:00 -
Újabb fotók a legvékonyabb okostelefonról
2013-05-24 14:30:00



