Ráerősít a Toyota és a BMW a zöld szövetségre
A Nikkei értesülései szerint a két gyártó elmélyíteni kívánja technológiával kapcsolatos együttműködést.
A Nikkei és a Der Spiegel magazin szerint a két CEO, tehát Akio Toyoda és Norbert Reithofer a héten terveznek egy sajtókonferenciát ezzel kapcsolatban, bár nem tudni, hogy a két lap konkrét információi honnan származnak. Hivatalosan eddig sem a BMW, sem a Toyota nem erősítette meg mindezt, de már tavaly decemberben érkeztek olyan hírek, hogy ilyesmi lépésre készül a két cég, ezért nem lenne meglepő, ha valóban elmélyítenék a dolgot.

Akkoriban egyébként pont az európai dízelmotorokkal kapcsolatban bizniszelt egymással a két gyártó, és azóta is mindketten olyan lítium-ion akkumulátor technológián ügyködnek, mely megfelel majd a jövőbeni járműveknek. A BMW a PSA Peugeot-Citroen brigáddal is közelebbi kapcsolatba került, a hibrid hajtás miatt, de ebben az esetben a General Motors mosolya nem volt őszinte. A BMW-Toyota együttműködés csak egy lenne a sok közül, hiszen ott van a GM-PSA megállapodás, illetve a Mercedes és a Nissan is együtt dolgoznak a jövő technológiáján.
Acura NSX: egy lépéssel közelebb a legenda reinkarnációjához
A legendás sportautó utódja akár már 2015-ben az utakon száguldozhat, remélhetőleg hasonlóan magához láncoló tulajdonságokkal, mint a klasszikus elődmodell.
Ezt olvastad már?
Androidos hibridet villantott a HP
Hozzászólások a(z) "Ráerősít a Toyota és a BMW a zöld szövetségre" című cikkhez
Ajánlatunk a webplázából
-
- Bmw Esernyő, bmw
- 11 690 Ft
-
- Wayteq tok 5''
- 1 600 Ft
Ezeket olvasták legtöbben a héten
-
Sokkoló felvételek a pusztuló Földről
Globális felmelegedés? Ugyan már, olyan nincs is, csak a tévék...
-
Felismeri az arcokat a Google Glass
A rossz arc és névmemóriával rendelkezők végre...
-
Több halálos áldozatot szed az SMS, mint az alkohol
Hihetetlen mértékben szedik áldozataikat az okostelefonok....
-
Technet-szubjektív: lehet-e élni tévé nélkül?
Tíz-tizenöt éve, amikor valaki új lakásba költözött, az egyik...
-
Hologram készül a méhben mosolygó magzatokról
Még az anyaméhben felismerhetővé válik a születendő gyermekek...
Legfrissebb hírek a címlapról
-
Elektromos stimulációval könnyebben megy a matek
Természetesen nem arról van szó, hogy a feladatok megoldása...
-
Így nézne ki New York más bolygókon
Egy művészember és egy asztrobiológus segítségével...
-
Fotón a Samsung elképesztő új fényképezőgépe
Megérkeztek az első fotók a dél-koreai gyártó készülőben...
-
Pizzaillatú DVD a szombati filmnézéshez
Vajon van értelme annak, ha egy DVD-korong a lejátszása közben...
-
Játék a világgal: találd ki, merre jársz!
A Google Street View (avagy magyarul Utcakép) önmagában is nagyon...
Ha már minket kiolvastál
-
A rámpa a gyengék fegyvere
2013-05-18 14:00:47 -
F1: Mégsem lesz nagy gumimódosítás
2013-05-18 13:00:57 -
Schmitt-ügy: javított kiadás
2013-05-18 14:53:32 -
Makulátlan Orbán feljelentője
2013-05-18 14:22:09 -
Galaxy Tab 3 8.0: hogyan néz ki és mi lesz benne?
2013-05-18 14:00:00 -
Vízálló változatban támad az LG Optimus G
2013-05-18 10:00:00




