360 kilométer egy feltöltéssel. Ez már használható valamire
Az elektromos autók egyik problémája, hogy egy feltöltéssel nem lehet velük túl messzire jutni.
A képen látható jármű a japán (milyen meglepő) SIM-Drive négykerekűje, ami a SIM-WIL névre hallgat, és a cég második elektromos projektje. A teljesítménye 35,1 kW, ezzel képes 360 kilométernyi utat megtenni, mielőtt újra be kellene dugni a konnektorba, hogy 12 óra alatt feltöltse a Panasonic akkumulátorokat. A SIM-WIL az információk szerint 180 km/h-s végsebességre képes, és tömege közel másfél tonna, ami nem kevés.

A SIM-Drive összesen harminc másik céggel karöltve fejlesztette ki ezt az elektromos autót, melynek sorozatgyártását 2014-re tervezi, de azt nem tudni, hogy milyen áron lesz majd megvásárolható. Amit még lehet róla tudni, hogy 0-100 km/h-s gyorsulása 5,4 másodperc, ami egészen sportautós magasságokba emeli, és a két hagyományos külső tükör mellett kamerás tükrökkel is rendelkezik.
Vasemberes külsőben pompázik az Audi versenyautója
Nem csak az autó, de még a hozzá tartozó csapat is Vasemberes lett, méghozzá tetőtől talpig.
Ezt olvastad már?
Vasemberes külsőben pompázik az Audi versenyautója
Hozzászólások a(z) "360 kilométer egy feltöltéssel. Ez már használható valamire" című cikkhez
Ajánlatunk a webplázából
-
- Wayteq x960BT 4GB
- 21 900 Ft
-
- Bmw Esernyő, bmw
- 11 690 Ft
Ezeket olvasták legtöbben a héten
-
Felismeri az arcokat a Google Glass
A rossz arc és névmemóriával rendelkezők végre...
-
Úttörők a hálón: az internet elsői
Ahogy a történelemben a felfedezések során, vagy a tudományban a...
-
Technet-szubjektív: lehet-e élni tévé nélkül?
Tíz-tizenöt éve, amikor valaki új lakásba költözött, az egyik...
-
Több halálos áldozatot szed az SMS, mint az alkohol
Hihetetlen mértékben szedik áldozataikat az okostelefonok....
-
A Google mégsem a Skynet
A Google maga a Terminátort fejlesztő Skynet! Mindenhol ott van,...
Legfrissebb hírek a címlapról
-
Arany Galaxy S4-et tessék, félmillió forintért!
Giccsből sosem elég: nemesfémekkel vonja be egy cég kedvenc...
-
Erre is elkölthetünk 32 millió forintot
Megteremteni valami olyasminek az illúzióját, amit nem feltétlen...
-
Adócsalással vádolják az Apple-t
Milliárd dollárnyi adóval tartozik az Apple az Egyesült...
-
Nyílt forráskód a Samsung új fényképezőgépeihez
A dél-koreai gyártó bárki által letölthetővé tette legújabb...
-
Intel chippel jöhet a következő Galaxy Tab
Ez lehet az első alkalom, hogy a Samsung, androidos tabletjeiben...
Ha már minket kiolvastál
-
Mint a villám, csapott le a rendőr
2013-05-21 17:00:20 -
F1: Monacóban nem lesz gumikomédia
2013-05-21 16:30:26 -
PC: Még mindig elcsalhatják a választást
2013-05-21 15:42:32 -
A FAZ Sárkányölő Orbánról ír, Martonyi sajnálkozik
2013-05-21 15:08:52 -
Elgázolta a busz a telefontolvajt
2013-05-21 14:30:00 -
Fejlessz Galaxy S4-re sokszázezer dollárért!
2013-05-21 13:00:00




