Környezetszennyező villanyautók
Sokszor elmondtuk már: az elektromos meghajtás csak a közlekedés helyén nem jár károsanyag-kibocsátással. A kínai példa jól mutatja, hogy a leves olykor drágább lehet a húsnál.
Arra valószínűleg hiába is várnánk, hogy a kínaiak saját fejükre omlasszák a Nagy Falat, független amerikai kutatók mindenesetre arra a következtetésre jutottak, hogy a hatalmas ázsiai országban a villanyautók „forrástól a kerékig” számított, teljes energiamérlegére jutó károsanyag-kibocsátás hasonló nagyságrendet képvisel, mint a dízelüzemű buszoké.
A megdöbbentő tanulmányban 34 kínai város légszennyezési értékeit vetették össze öt járműtípus jellemzőivel. Figyelembe vették az áramtermelés során keletkező összes szennyezőanyagot – port, fémeket, szerves vegyi anyagokat és savakat. És mivel (ez régóta tudott tény) a kínai energiaipar javarészt szénerőművekre épül, végső soron az árammal működő járművek összesített emissziója meghaladja a belső égésű motorral hajtottakét.
A University of Tennessee építő- és környezetmérnöki karának professzora szerint „mindig is abban a ki nem mondott hitben éltünk, hogy az elektromos közlekedés légminőségi és egészségügyi hatásai kedvezőbbek a fosszilis üzemanyagokkal működő járművekénél. Mi azonban nem azt vizsgáltuk, hogy a járművek mit bocsátanak ki, hanem hogy a lakosság mit lélegez be. A korábbi tanulmányok csak a környezeti hatásokat – az üvegházhatást előidéző gáznemű emissziókat – vették figyelembe.
Elektromos Byd E6 taxiflotta Sencsen városában. Annyit érnek, mint a koszos dízelek?
A helyzet nem csak meglepő, de ijesztő is, hiszen a kínai kormányzat kifejezetten szorgalmazza az elektromos közlekedés elterjesztését, a becslések szerint 2017-re a kínai lakosság kétszer annyi plug-in járművet vásárol majd, mint az Egyesült Államok fogyasztói.
A Tennessee-i egyetem kutatása ellent mond korábbi felméréseknek, amelyek arra a következtetésre jutottak, hogy tisztán szénüzemű erőművekből származó elektromos energia esetén is jóval kevesebb károsanyagot bocsátanának ki a villanyautók. A különbség egyrészt az eltérő mérési szempontoknak, másrészt a belső égésű motorok utóbbi években mutatott fejlődésének is betudható – noha sem az Egyesült Államokban, sem Kínában nem jellemzőek azok az apró turbómotorok, amelyektől az európai piac az emissziós szintek radikális mérséklését várja.
Ezt olvastad már?
100 km-re teleportáltak a kínaiak
Hozzászólások a(z) "Környezetszennyező villanyautók" című cikkhez

Teljesen világos, hogy nem szénerőművekkel kell hajtani az autókat és a Kínaiak jól látják, hogy rövid távon meg kell oldaniuk az energia kérdésüket. Mivel olajból importra szorulnak logikus az atomenergia, azért is megy iszonyatos léptekben a thorium reaktorok kutatása Kínában. Tíz éven belül használható reaktorokat fognak építeni irtózatos mennyiségben és mi meg tűlük fogjuk venni a technológiát... A thorium reaktorok szinte minden tekintetben jobbak mint az urán alapúak. Lehet belőlük kicsit is csinálni (mondjuk egy városnak), alacsony a sugárzásuk és a végtemék is "csak" pár száz évig radioaktív a mostani reaktorok több tízezer éves hulladékához képest. Ezen kívül a meglevő mostani radioaktív végterméket is tovább tudják bontani, nem tudnak leolvadni és nem tud bennük elfutni a láncreakció. A hatvanas-hetvenes években sok projekt volt ami ezek fejlesztését célozta, de nem azok terjedtek el, hanem az urán alapú mert egyetlen "hátrányuk" azért mégis volt az urán alapúhoz képest... A végtermékükből "sajnos" nem lehetett atombombákat gyártani... Ha most meglenne a technológiánk, lehetne mondani Iránnak: ja ha békés célú az atomenergia programod, akkor légyszi építs már inkább tórium alapút... Kina viszont most nagyon teker ebbe az irányba.
Azért mielőtt ilyen summás kijelentéseket teszel, egy icipicit olvashatnál. Maradjunk annyiban, hogy laborban már csináltak 40%-ost, az életben meg a 20% hatásfok már igen jónak számít. Az biztos, hogy a felmérés készítője szenzációt akart, ezért választotta Kínát. Máshol a szénerőmű azért már nem elterjedt, ráadásul ezekben is a por 90%-át tudnák szűrni, ha akarnák. De még ebben az esetben is megoldást jelentene Pekingnek, ha a keletkezett füstöt ki tudnák hozni a városból egy várostól távol fekvő erőműben. Szóval ez a cikk... Na mindegy .. KIAkkor elnézést kérek a hülyeségekért, de nem menj el a lényeg mellett. Nem ez volt a lényeg a mondandómban
különben is, tudjuk mi azt, hogy mi folyik a kutató laboratóriumokban? ne legyünk már naivak 
... befedni a házak tetejét napkollektorokkal...A napkollektor melegvizet állít elő, azzal macerás autót hajtani
KI
... A lehetőség meg lenne, pl napelemekkel, olyan napelemek is vannak már amiknek 90-95% a hatásfokuk ...Azért mielőtt ilyen summás kijelentéseket teszel, egy icipicit olvashatnál. Maradjunk annyiban, hogy laborban már csináltak 40%-ost, az életben meg a 20% hatásfok már igen jónak számít. Az biztos, hogy a felmérés készítője szenzációt akart, ezért választotta Kínát. Máshol a szénerőmű azért már nem elterjedt, ráadásul ezekben is a por 90%-át tudnák szűrni, ha akarnák. De még ebben az esetben is megoldást jelentene Pekingnek, ha a keletkezett füstöt ki tudnák hozni a városból egy várostól távol fekvő erőműben. Szóval ez a cikk... Na mindegy .. KI
eléggé egyszerű a megoldás... tiszta energiát kell nyomatni a kocsikba, és a keletkező hulladékot megfelelően újrahasznosítani, vagy kellően lebontani, és bumm, környezetszennyezés lezuhan a pincébe... igenis terjeszteni kell a napkollektorokat, és szélerőműveket, hisz a nap mindig süt, szinte mindenhol a bolygón, ha nem sütne, már nem élnénk... és a szél is fúj, kikell használni, ugyanúgy, ahogy a folyók is folynak, onnan is lehet energiát szerezni, befedni a házak tetejét napkollektorokkal... hogy nem termelnek azok elegendő energiát? ugyan? a mostani tetők mennyi energiát termelnek... semennyit, mivel nincsen rajtuk semmi! tehát, a kevés is több a semminél...
A baj az az valójában, hogy az emberiség képtelen (bizonyos felsőbb körök miatt, amit már unaloming ismer mindenki, mégsem teszünk semmit) paradigma váltást végrehajtani. Az elektromos autók frankók DE csak akkor ha azt tisztán termelt áramból nyomatjuk tele anyaggal. A lehetőség meg lenne, pl napelemekkel, olyan napelemek is vannak már amiknek 90-95% a hatásfokuk, vagy szélturbinákkal, hogy az az olyan sci - fi - s létező dolgokról ne is beszéljek, mint a fúziós erőművek telepítése. A problémára a megoldás már régen létezik, csak az emberis(egg)ég képtelen változtatni és eltörölni a rajta uralkodó hatalommániás mindent elpusztítani akaró réteget. Tudom kicsit sok x-aktákat néztem de én hiszem, hogy ezek létező dolgok és igenis meglehetne tenni ezt a mi, gyerekeink és az emberiség érdekében.Azért jegyezzük meg, hogy működő, energiatermelő fúziós reakciót még csupán egy dologgal voltak képesek létrehozni a tudósok: hidrogénbombával. Az ősszes jelenlegi erőmű jelenleg energia termelése helyett még csak eszi az áramot. Tehát létező ugyan, de perpill nem működő. Egyébiránt meg igazad van.

A baj az az valójában, hogy az emberiség képtelen (bizonyos felsőbb körök miatt, amit már unaloming ismer mindenki, mégsem teszünk semmit) paradigma váltást végrehajtani. Az elektromos autók frankók DE csak akkor ha azt tisztán termelt áramból nyomatjuk tele anyaggal. A lehetőség meg lenne, pl napelemekkel, olyan napelemek is vannak már amiknek 90-95% a hatásfokuk, vagy szélturbinákkal, hogy az az olyan sci - fi - s létező dolgokról ne is beszéljek, mint a fúziós erőművek telepítése. A problémára a megoldás már régen létezik, csak az emberis(egg)ég képtelen változtatni és eltörölni a rajta uralkodó hatalommániás mindent elpusztítani akaró réteget. Tudom kicsit sok x-aktákat néztem de én hiszem, hogy ezek létező dolgok és igenis meglehetne tenni ezt a mi, gyerekeink és az emberiség érdekében.

Azt azért már régóta tudjuk, hogy a nulla emissziós szöveg csak marketing. Valahogy fel kell pörgetni az elektromos autó piacot. Viszont azért elég sok ferdítés van a hírben. Mernék tippelni, hogy kik szponzorálták a felmérést... 1.: Nagyon nem mindegy, hogy a kormot közvetlenül az emberek orra alatt bocsátjuk ki, vagy egy kevéssé lakott ipari területen, 30m magasban. Ugyan az a káros anyag mennyiség egészen más higításban kerül a szervezetbe. 2.: Míg egy elektromos meghajtás elérheti a 90% hatásfokot, addig a robbanómotor 35% fölé nem tud menni. Ez a fizikai elvekből ered. Az össz energiamérleget ez befolyásolja leginkább. 3.: Egy szénerőmű mindig jobb hatásfokkal fog fosszilis üzemanyagból energiát előállítani, mint egy kis belsőégésű motor. Ez is fizikai kérdés. A probléma ott van, hogy még erőltetik a hibrid járműveket, amik tényleg rosszabb energiamérleggel rendelkeznek, mint a hagyományos társaik.
Ajánlatunk a webplázából
-
- Wayteq hálózati...
- 2 200 Ft
-
- Bmw Férfi karóra,...
- 80 718 Ft
Ezeket olvasták legtöbben a héten
-
Elfogadták a telefonadót, a Telenor árat emel
Az országgyűlés elfogadta a törvényt, vagyis július elsejétől...
-
Az Anonymous az Igazságügyi Minisztériumot támadta
A hacker csoport állítólag közel két gigabájtnyi...
-
Szuperolcsó Huawei mobil a Vodánál
Az androidos Ascend G300-as bekerült a szolgáltató kínálatába.
-
Tovább tiltakoznak a szolgáltatók a telefonadó ellen
A közös megoldási javaslat szerint a műsorterjesztőknek is...
-
Őt vette feleségül Mark Zuckerberg
A Facebook tulajdonosa a hétvége során házasra változtatta...
Legfrissebb fórum témáink
- 5 Nexus modellel ünnepelne a Google?
2012.05.24 14:12 - Ég veled Symbian!
2012.05.24 13:03 - Fotón az új és nagyobb iPhone/iPod előlapja!
2012.05.24 09:31 - Elhunyt a tévé távirányító feltalálója
2012.05.23 14:40 - 2015-re minden új amerikai autóba fekete doboz kerül
2012.05.23 12:46
Legfrissebb hírek a címlapról
-
Remek Windows 8-as Samsung tablet koncepció
Bár a terv csupán rajongói alkotás, de mindenképpen említésre...
-
Mégis lesz Flash a Windows 8 Metro UI böngészőjében?
A Microsoft korábban már kijelentette, hogy nem támogatják az...
-
Óriási árcsökkentés a Telenornál
Az őrült péntekre keresztelt akció 50 és 20 százalékos...
-
Húsz százalékkal alacsonyabb emisszió az új dízel üzemanyagban
A finn Neste Oil készen áll arra, hogy piacra dobja új típusú...
-
Fejlődik a hazai DVB-T, jöhetnek a 3D-s adások
Az Antenna Hungária nagy erőkkel fejleszt, lesz streaming is...
Ha már minket kiolvastál
-
Beégett az idióta Lamborghini sofőr
2012-05-24 18:00:47 -
F1: Perezt hiába hívnák a Ferrarihoz
2012-05-24 17:00:50 -
Beperli az MSZP-t a Földalapkezelő
2012-05-24 10:29:04 -
Mégsem falhat fel mindent az állam
2012-05-24 06:00:00 -
Egyre több helyen száguldozhatunk
2012-05-24 15:00:00 -
Óriási leépítések a HP-nál
2012-05-24 14:00:00



