Tesla X - Mindent visz a műfajban

Gergely Dániel - 2012. február 14. | 16:00

Bemutatták, és nagyon komolynak bizonyult: a Tesla szabadidőjárműve összkerékhajtással brutális, farhajtással iszonyú tágas. És tényleg felfelé nyílik az ajtaja.

Webcaston bárki nyomon követhette, amint Elon Musk leleplezi cége nagy durranását, a még mindig kimeríthetetlen SUV-piacot meglovagoló Tesla X-et. A leglátványosabb, noha legkevésbé lényeges részlet már az első pillanatokban igazolást nyert: a műfajához képest szerény magasságú autó hátsó ajtajai felfelé nyílnak, mégpedig a tetőkeretnél forgópánttal osztva. Így aztán nagyjából mellkas-magasságig teljesen függőlegesen mozog az oldalfal, és csak utána lendül ki és felfelé – a megoldás helytakarékossági szempontból egyértelműen zseniális.


Nem ez az autó egyetlen ergonómiai bravúrja. Mivel az akkumulátorok a padlóban kaptak helyet (gyakorlatilag az egész padló akkuból áll, ami a stabilitásnak is jót tesz), helyet csupán az eleve kompakt villanymotorok foglalnak, így aztán a Tesla X orrában is öblös üreg várja a csomagokat – hogy ez csak a hátsókerék-hajtású kivitelnél van így, vagy az előre feláráért beépíthető villanymotor mellett is jut hely a bőröndöknek, ez nem egyértelmű. Az viszont biztos, hogy akár heten is elférnek az autóban, amely sziluettjét tekintve inkább idéz buszlimuzint, mint egy szabadidőjárművet, de ez részletkérdés.

A Tesla X alapvetően háromféle hajtáslánc-konfigurációval kérhető: a hátsó- és összkerékhajtás mellett az utóbbi nagyteljesítményű kivitelben is választható, az akkumulátorcsomag 60 és 85 kWh verzióban létezik. A legerősebb kivitel öt másodpercen belül gyorsul százra. Az autó gyártása a tervek szerint jövő év vége felé veszi kezdetét.

- cikk vége -

Forrás:
Technet
Cimkék:
villanyautó

Hozzászólások a(z) "Tesla X - Mindent visz a műfajban" című cikkhez

Szólj hozzá te is:
  1. ADAMEX
    2012 / 02 / 14 (23:48)válasz erre

    Ez a műszerfal gyönyörű!

Még több hozzászólás

hirdetés

Ezeket olvasták legtöbben a héten

hirdetés

Legfrissebb hírek a címlapról

hirdetés
GPSPark.hu hotdog startrandi gsmline Konzolok szervize