Bérelj elektromosat – mostantól akár Nissan Leaf -et is
A napokban indul a Europcar és a Nissan közös projektje, amelynek keretében Párizsban és Londonban normál (tehát nem tartós) bérautóként bárki megkaparinthatja az emissziómentes Leaf volánját. A bérlés körülményei is azt mutatják, nagyon az elején vagyunk még ennek.
Duplán hasznos és értelmes ötlet elektromos járművet kínálni turisztikai célú bérautóként: egyrészt nem szennyezi az adott belváros levegőjét, másrészt lehetőséget nyújt a bizonytalankodóknak, hogy komolyabb kötelezettségvállalás nélkül ismerkedjenek a technológiával, a modellel, hogy vajon megfelel-e számukra a mindennapokban.
Mivel pedig az emberek általában nem azért nem tudnak kezelni valamit, mert képtelenek rá, hanem mert tartanak tőle, a LEAF-et bérlő ügyfelek számára az autót a Nissan által kiképzett, használatával kapcsolatos minden információval rendelkező munkatársak adják át az Europcar-irodákban – ha tehát Jean-Pierre kiruccant ebédelni, vagy Kathleen kisasszony éppen betegeskedik, kollégáik szívélyesen ajánlanak majd a Leaf helyett valami egyszerűbbet.

Az magától értetődő, hogy a kliensek feltankolva, azaz teli akkuval viszik ez az autót, viszont ezúttal nincs morgás, nincs büntetés, ha lemerült akkuval hozzuk vissza: majd az Europcaros kolléga feltölti. Ha valakinek ez is kevés volna, rendelkezésükre áll a Nissan Hotline, ahová mindenféle kérdésükkel fordulhatnak. Kérdezni az Europcar is kérdez, rövid kérdőívben érdeklődnek a vásárlók tapasztalatairól; a válaszokat továbbadják a Nissan fejlesztőinek.
A cég számára egyébként nem újdonság az elektromos autók bérbeadása: dolgoznak már a Renault-val, az Opellal, és most a Nissanon volt a sor.
Ezt olvastad már?
Samsung Galaxy S Plus teszt: szteroid kúra
Hozzászólások a(z) "Bérelj elektromosat – mostantól akár Nissan Leaf -et is" című cikkhez
Ajánlatunk a webplázából
-
- Wayteq hálózati...
- 2 200 Ft
-
- Bmw Férfi karóra,...
- 80 718 Ft
Ezeket olvasták legtöbben a héten
-
Elfogadták a telefonadót, a Telenor árat emel
Az országgyűlés elfogadta a törvényt, vagyis július elsejétől...
-
Az Anonymous az Igazságügyi Minisztériumot támadta
A hacker csoport állítólag közel két gigabájtnyi...
-
Szuperolcsó Huawei mobil a Vodánál
Az androidos Ascend G300-as bekerült a szolgáltató kínálatába.
-
Tovább tiltakoznak a szolgáltatók a telefonadó ellen
A közös megoldási javaslat szerint a műsorterjesztőknek is...
-
Őt vette feleségül Mark Zuckerberg
A Facebook tulajdonosa a hétvége során házasra változtatta...
Legfrissebb fórum témáink
- 5 Nexus modellel ünnepelne a Google?
2012.05.24 14:12 - Ég veled Symbian!
2012.05.24 13:03 - Fotón az új és nagyobb iPhone/iPod előlapja!
2012.05.24 09:31 - Elhunyt a tévé távirányító feltalálója
2012.05.23 14:40 - 2015-re minden új amerikai autóba fekete doboz kerül
2012.05.23 12:46
Legfrissebb hírek a címlapról
-
Remek Windows 8-as Samsung tablet koncepció
Bár a terv csupán rajongói alkotás, de mindenképpen említésre...
-
Mégis lesz Flash a Windows 8 Metro UI böngészőjében?
A Microsoft korábban már kijelentette, hogy nem támogatják az...
-
Óriási árcsökkentés a Telenornál
Az őrült péntekre keresztelt akció 50 és 20 százalékos...
-
Húsz százalékkal alacsonyabb emisszió az új dízel üzemanyagban
A finn Neste Oil készen áll arra, hogy piacra dobja új típusú...
-
Fejlődik a hazai DVB-T, jöhetnek a 3D-s adások
Az Antenna Hungária nagy erőkkel fejleszt, lesz streaming is...
Ha már minket kiolvastál
-
Beégett az idióta Lamborghini sofőr
2012-05-24 18:00:47 -
F1: Perezt hiába hívnák a Ferrarihoz
2012-05-24 17:00:50 -
Beperli az MSZP-t a Földalapkezelő
2012-05-24 10:29:04 -
Mégsem falhat fel mindent az állam
2012-05-24 06:00:00 -
Egyre több helyen száguldozhatunk
2012-05-24 15:00:00 -
Óriási leépítések a HP-nál
2012-05-24 14:00:00



