Mercedes Citan – Csak a neve el ne vigye
Új, kisméretű városi áruszállítóval jelentkezik az őszi hannoveri haszonjármű szakkiállításon a Mercedes. Egyelőre majdhogynem csak a neve ismert – és erről is van épp eleget beszélni.
Szokása szerint rengeteg féle kivitelben – dobozos és kombi felépítménnyel, többféle karosszériahosszal – készül piacra bocsátani a 2,77-3,2 tonnás Vito alá besorolt Citánt a Mercedes. A jármű így a tervezők szándékai szerint nem csak méretében, de adottságaiban is tökéletesen helyt áll majd abban a városi kisáruszállító szegmensben, amelyben ma évente mintegy 700 ezer autót adnak el Európa-szerte, és amely, tegyük hozzá gyorsan, az elektromos hajtáslánc-fejlesztések kedvelt és logikus célpontja.
Egyelőre persze csak hagyományos, benzin- és dízelüzemű kivitelben lesz megvásárolható a pici Mercedes furgon, a környezetvédelem zászlaját BlueEFFICIENCY csomagos kivitelek lengetik majd bőszen.

A lényeg azonban most nem is ez, hanem hogy a marketingesek milyen gyorsan felejtenek, és/vagy mennyire nem babonásak. A Citan név ugyanis a city és a titan szavak összevonásából keletkezett. Márpedig a titánok, mint közismert, a görög mitológia nagyhatalmú istenségei voltak, akik fenemód elkapatták magukat. Olyannyira, hogy a tőlük származó Zeusz örökösét, a gyermek Dionüszoszt fel találták darabolni (ő később újraszületett, hála istennek, pontosabban Pallasz Athénének), mire az olimposzi istenek leigázták őket. Egyes történetírók szerint a titánok által a Zeusz ellen vívott háborúban kiontott, rossz vérből született meg az emberiség.
A titánokról általában hatalmas, nagyszerű dolgokat szokás elnevezni – a titániumot, vagy Szaturnusz holdjait. Emberi alkotásnak az ő nevüket adni azonban sokszor bizonyul szerencsétlennek. Ott van rögtön a Titanic, a nagyravágyás, önhittség és az ostobaság önpusztító ötvözetének legjobb példája. De hogy ne ragadjunk le itt: a Gemini-programot támogató Titan hordozórakéta-család pályafutását számos tragédia kísérte, több tucat ember halálát okozták különböző balesetek, 1980-ban pedig egy nukleáris robbanófejjel felszerelt rakéta is felrobbant – egy véletlenül ráejtett csavarkulcstól. A töltet szerencsére néhány száz méteres repülés után sértetlenül landolt, de azért nem kicsit lehetett meleg a helyzet.

Szóval akármilyen kiváló jármű lesz is a Citan, a névválasztással kicsit mellényúltak a kreatívok. Nem hiszem, hogy az ősztől kapható furgon csecsemőket sütne meg, felrobbanna vagy jéghegynek ütközne, de soha nem lehet tudni…
Ezt olvastad már?
Támogatják az autógyártók a gyorstöltés lehetőségét
Hozzászólások a(z) "Mercedes Citan – Csak a neve el ne vigye" című cikkhez
Ajánlatunk a webplázából
-
- Wayteq hálózati...
- 2 200 Ft
-
- Bmw Férfi karóra,...
- 80 718 Ft
Ezeket olvasták legtöbben a héten
-
Elfogadták a telefonadót, a Telenor árat emel
Az országgyűlés elfogadta a törvényt, vagyis július elsejétől...
-
Az Anonymous az Igazságügyi Minisztériumot támadta
A hacker csoport állítólag közel két gigabájtnyi...
-
Szuperolcsó Huawei mobil a Vodánál
Az androidos Ascend G300-as bekerült a szolgáltató kínálatába.
-
Tovább tiltakoznak a szolgáltatók a telefonadó ellen
A közös megoldási javaslat szerint a műsorterjesztőknek is...
-
Őt vette feleségül Mark Zuckerberg
A Facebook tulajdonosa a hétvége során házasra változtatta...
Legfrissebb fórum témáink
- 5 Nexus modellel ünnepelne a Google?
2012.05.24 14:12 - Ég veled Symbian!
2012.05.24 13:03 - Fotón az új és nagyobb iPhone/iPod előlapja!
2012.05.24 09:31 - Elhunyt a tévé távirányító feltalálója
2012.05.23 14:40 - 2015-re minden új amerikai autóba fekete doboz kerül
2012.05.23 12:46
Legfrissebb hírek a címlapról
-
Remek Windows 8-as Samsung tablet koncepció
Bár a terv csupán rajongói alkotás, de mindenképpen említésre...
-
Mégis lesz Flash a Windows 8 Metro UI böngészőjében?
A Microsoft korábban már kijelentette, hogy nem támogatják az...
-
Óriási árcsökkentés a Telenornál
Az őrült péntekre keresztelt akció 50 és 20 százalékos...
-
Húsz százalékkal alacsonyabb emisszió az új dízel üzemanyagban
A finn Neste Oil készen áll arra, hogy piacra dobja új típusú...
-
Fejlődik a hazai DVB-T, jöhetnek a 3D-s adások
Az Antenna Hungária nagy erőkkel fejleszt, lesz streaming is...
Ha már minket kiolvastál
-
Beégett az idióta Lamborghini sofőr
2012-05-24 18:00:47 -
F1: Perezt hiába hívnák a Ferrarihoz
2012-05-24 17:00:50 -
Beperli az MSZP-t a Földalapkezelő
2012-05-24 10:29:04 -
Mégsem falhat fel mindent az állam
2012-05-24 06:00:00 -
Egyre több helyen száguldozhatunk
2012-05-24 15:00:00 -
Óriási leépítések a HP-nál
2012-05-24 14:00:00



