Hibrid párbaj jön Le Mans-ban
Amilyen meglepőek és sikeresek voltak jó néhány éve a dízelek Le Mansban, ugyanolyan áttörésre számítanak a kettős üzemű versenyautók – már három istálló is bemutatta a maga verzióját, közülük kettő nyáron birokra is megy.
A tartóssági vagy távolsági versenyzés nem a csúcs-, hanem az átlagsebességről szól. Így aztán minél hosszabb idő telik el két tankolás között, annál közelebb kerül a csapat a dobogóhoz – már persze ha amúgy kellően gyors az autó. Ezért lehettek váratlanul és lehengerlően sikeresek a dízelüzemű versenyautók, és minden bizonnyal ezért lesznek ugyanolyan ütőképesek a hibridek: a kis fogyasztásnál jobbat ugyanis még senki nem talált ki a hatótávolság növelésére.
Három istállóról is tudunk, akik hibrid versenyautót fejlesztenek – illetve csak kettőről, mert a Peugeot lefújta teljes versenyprogramját, így hibernálták a 908 hibriddel végzett munkát.
Végezetül az Audi is megerősítette, hogy 2012-es versenyprogramjában szerephez jut az R18 Hybrid – igaz, a négy autóból kettő továbbra is megmarad a bevált dízelüzemnél. A Le Mans-ban egy évtizede domináló német csapat újdonságáról egyelőre semmit nem tudni a (hamarosan bekövetkező) létezésén kívül, mindenesetre izgalmas lesz látni, ahogy június derekán a legendás francia pályán összecsap egymással a benzin-elektromos és a dízel hibrid technológia.
Ez még a tavalyi, tisztán dízelüzemű Audi.
Ezt olvastad már?
Jönnek a zöld autók, drágul a benzin
Hozzászólások a(z) "Hibrid párbaj jön Le Mans-ban" című cikkhez
Ajánlatunk a webplázából
-
- Wayteq hálózati...
- 2 200 Ft
-
- Bmw Férfi karóra,...
- 80 718 Ft
Ezeket olvasták legtöbben a héten
-
Elfogadták a telefonadót, a Telenor árat emel
Az országgyűlés elfogadta a törvényt, vagyis július elsejétől...
-
Az Anonymous az Igazságügyi Minisztériumot támadta
A hacker csoport állítólag közel két gigabájtnyi...
-
Szuperolcsó Huawei mobil a Vodánál
Az androidos Ascend G300-as bekerült a szolgáltató kínálatába.
-
Tovább tiltakoznak a szolgáltatók a telefonadó ellen
A közös megoldási javaslat szerint a műsorterjesztőknek is...
-
Őt vette feleségül Mark Zuckerberg
A Facebook tulajdonosa a hétvége során házasra változtatta...
Legfrissebb fórum témáink
- 5 Nexus modellel ünnepelne a Google?
2012.05.24 14:12 - Ég veled Symbian!
2012.05.24 13:03 - Fotón az új és nagyobb iPhone/iPod előlapja!
2012.05.24 09:31 - Elhunyt a tévé távirányító feltalálója
2012.05.23 14:40 - 2015-re minden új amerikai autóba fekete doboz kerül
2012.05.23 12:46
Legfrissebb hírek a címlapról
-
Remek Windows 8-as Samsung tablet koncepció
Bár a terv csupán rajongói alkotás, de mindenképpen említésre...
-
Mégis lesz Flash a Windows 8 Metro UI böngészőjében?
A Microsoft korábban már kijelentette, hogy nem támogatják az...
-
Óriási árcsökkentés a Telenornál
Az őrült péntekre keresztelt akció 50 és 20 százalékos...
-
Húsz százalékkal alacsonyabb emisszió az új dízel üzemanyagban
A finn Neste Oil készen áll arra, hogy piacra dobja új típusú...
-
Fejlődik a hazai DVB-T, jöhetnek a 3D-s adások
Az Antenna Hungária nagy erőkkel fejleszt, lesz streaming is...
Ha már minket kiolvastál
-
Beégett az idióta Lamborghini sofőr
2012-05-24 18:00:47 -
F1: Perezt hiába hívnák a Ferrarihoz
2012-05-24 17:00:50 -
Beperli az MSZP-t a Földalapkezelő
2012-05-24 10:29:04 -
Mégsem falhat fel mindent az állam
2012-05-24 06:00:00 -
Egyre több helyen száguldozhatunk
2012-05-24 15:00:00 -
Óriási leépítések a HP-nál
2012-05-24 14:00:00



