Indigo Manza: Hibriddel erősít a Tata
Hazai pályán, az új-delhi autószalonon mutatta be benzin-elektromos tanulmányát a világ legnagyobbjai közé törekvő konszern.
Ha az indiai közlekedés kerül szóba, leginkább minden eresztékükben recsegő Hindustanok, céltalanul bóklászó tehenek és kékeses pöfögő kismotorok jutnak az ember eszébe. Pedig az ázsiai gigaállamban sem jár mindenki Tata Nanóval – már csak azért sem, mert a szegényeknek túl drága, a gazdagoknak meg túl primitív a konszern világmegváltásra született, legújabban (igaz, még csak tanulmányként) start-stop automatával is villogó törpejárműve.
Szóval a jelek szerint igenis megvan a kereslet az igényes, modern járművekre. Hogy az előbbi kitételt mennyiben teljesíti a Manza bármely kivitele, nehéz volna megmondani, de hogy a 4,4 méteres, 1,25 tonna önsúlyú kisautóból kifejlesztett hibridet előremutató technológiákkal szerelték fel, az tagadhatatlan – legalábbis ahhoz képest, hogy egyliteres (pardon, 1,05l) dízelmotorjával és mindössze 2,5 méteres tengelytávjával erősen távol áll a prémium szegmenstől.

Az autó érdekessége, hogy 45 kilowattos (62 LE) elektromos motorja biztosan erősebb, mint a belső égésű erőforrás, így aztán tisztán elektromos üzemben (hatótávolság nincs megadva) sem kell lomhaságtól félnünk. A hajtásláncot bemeneti oldalon egy lítium-ion akkucsomag, a kimenetin pedig egy közelebbről nem ismertetett, automata sebességváltó egészíti ki. Az autó megkapta az ilyenkor szokásos extrákat – bixenon és LED fényszórók, kulcs nélküli nyitás és indítás, víztaszító bevonat a szélvédőn, haptikus visszajelzést adó 7 colos érintőképernyő –, extraként pedig (ismeretlen paraméterű) napelemeket építettek tetőlemezébe.
Ezt olvastad már?
Az emberek fele kalózkodik
Hozzászólások a(z) "Indigo Manza: Hibriddel erősít a Tata" című cikkhez
Ajánlatunk a webplázából
-
- Wayteq hálózati...
- 2 200 Ft
-
- Bmw Férfi karóra,...
- 80 718 Ft
Ezeket olvasták legtöbben a héten
-
Elfogadták a telefonadót, a Telenor árat emel
Az országgyűlés elfogadta a törvényt, vagyis július elsejétől...
-
Az Anonymous az Igazságügyi Minisztériumot támadta
A hacker csoport állítólag közel két gigabájtnyi...
-
Szuperolcsó Huawei mobil a Vodánál
Az androidos Ascend G300-as bekerült a szolgáltató kínálatába.
-
Tovább tiltakoznak a szolgáltatók a telefonadó ellen
A közös megoldási javaslat szerint a műsorterjesztőknek is...
-
Őt vette feleségül Mark Zuckerberg
A Facebook tulajdonosa a hétvége során házasra változtatta...
Legfrissebb fórum témáink
- 5 Nexus modellel ünnepelne a Google?
2012.05.24 14:12 - Ég veled Symbian!
2012.05.24 13:03 - Fotón az új és nagyobb iPhone/iPod előlapja!
2012.05.24 09:31 - Elhunyt a tévé távirányító feltalálója
2012.05.23 14:40 - 2015-re minden új amerikai autóba fekete doboz kerül
2012.05.23 12:46
Legfrissebb hírek a címlapról
-
Remek Windows 8-as Samsung tablet koncepció
Bár a terv csupán rajongói alkotás, de mindenképpen említésre...
-
Mégis lesz Flash a Windows 8 Metro UI böngészőjében?
A Microsoft korábban már kijelentette, hogy nem támogatják az...
-
Óriási árcsökkentés a Telenornál
Az őrült péntekre keresztelt akció 50 és 20 százalékos...
-
Húsz százalékkal alacsonyabb emisszió az új dízel üzemanyagban
A finn Neste Oil készen áll arra, hogy piacra dobja új típusú...
-
Fejlődik a hazai DVB-T, jöhetnek a 3D-s adások
Az Antenna Hungária nagy erőkkel fejleszt, lesz streaming is...
Ha már minket kiolvastál
-
F1: Perezt hiába hívnák a Ferrarihoz
2012-05-24 17:00:50 -
F1: Kiszúrt az eső a mezőnnyel
2012-05-24 16:05:24 -
Beperli az MSZP-t a Földalapkezelő
2012-05-24 10:29:04 -
Mégsem falhat fel mindent az állam
2012-05-24 06:00:00 -
Egyre több helyen száguldozhatunk
2012-05-24 15:00:00 -
Óriási leépítések a HP-nál
2012-05-24 14:00:00



