Ütközni hibridben a legjobb
Az amerikai hatóságok felmérése szerint egy adott modell hibrid hajtású kivitelében jobbak a túlélési esélyeink, mint a belső égésű motorral szerelt variánsokban. Gyalogosként pont fordított a helyzet.
A benzinmotor öl – írhatnánk rá a hagyományos autókra a dohányárukról ismerős figyelmeztetést. És itt most nem az üvegház-hatásért felelős gázok emissziójáról, a nehézfém-terhelésről és hasonló alattomos, lassan pusztító dolgokra tessék gondolni, hanem közvetlen, azonnali és kíméletlen halálról: az amerikai közlekedésbiztonsági hivatal, a NHTSA legújabb felmérése szerint ugyanis pontosan 27 százalékkal kisebb a személyi sérülés esélye hibrid hajtásláncú autóban, mint az azonos modell konvencionális kivitelében.
A megoldás kulcsa nem a felvilágosult vezetőben, a lassabb tempóban vagy más, áttételes okban keresendő: nem, a hibridek azért biztonságosak, mert nehezek. Böszme akkumulátoraik miatt jó pár mázsával többet nyomnak benzines fivéreiknél, márpedig minél nagyobb a tömegük, ütközés során annál kisebb mértékű lassulást szenvednek el ők is, utasaik is.
Ezt olvastad már?
Tesztelhető a lopásgátlóval felszerelt vírusirtó
Hozzászólások a(z) "Ütközni hibridben a legjobb" című cikkhez
" nem, a hibridek azért biztonságosak, mert nehezek." Ez a tézis csak addig állja meg a helyét, amíg a hibridek náluk kisebb tömegű járművel kerülnek kontaktusba. Mihelyt egy merev, álló tárgynak, vagy velük megegyező súlyú, netán nehezebb járművel ütköznek, a kisebb alaptömegre tervezett karosszéria nem lesz képes hatásosan elvezetni az energiát, és ennek levét az utasok isszák meg. Ez többnyire a karosszéria utascellájának nagyobb mértékű deformálódása (begyűrődése) és a kezelőszervek (pedálok, kormányoszlop, műszerfal...) mélyebb behatolása képében jelentkezhet, többletterhelést róva az emberekre. Mindig szokták példának hozni a tankot, vagy a Hummert... Egészen addig jó is az érv, amíg a tank nem tankkal, vagy a Hummer nem Hummerrel, fallal, kamionnal (...) ütközik, mert akkor bizony a nagy, merev, masszív jármű nem védi meg utasait...Nem a tömeg, hanem a megfelelően felkészített (illetve fel nem készített) karosszéria miatt halnak a Hummerben, tankban, stb. Ha a Hummert megfelelő gyűrődőzónákkal, erőelvezetési útvonalakkal, programozottan torzuló karosszériaszakaszokkal, változó lemezvastagságú elemekből felépített utascellából, stratégiai pontokon kigyengített oszlopokkal stb tervezték volna, gond nélkül megfutja az öt csillagot - lám, ezt a közelmúltban egy pick-up is megtette, pedig róluk is azt tartottuk, hogy csak a belső szervek leszakítására alkalmasak... de mivel a Hummert katonai járműnek tervezték, amely normál üzemi körülmények között nem ütközésben, hanem belövés vagy aknára futás következtében (netán emberi hiba miatt felborulva) sérül, nem volt szempont a kompatibilis karosszéria. A cikkben szereplő argumentum (talán nem fejtettem ki elég pontosan), hogy egy adott modell hibrid és benzines kivitelei közül a hibridben jobbak az esélyeink, mivel azonos karosszéria-adottságok mellett nehezebb, jobban elsodorja a másik autót. De valóban, betonfalnak ütközve a nagy tömeg ellenünk fordul...
" nem, a hibridek azért biztonságosak, mert nehezek." Ez a tézis csak addig állja meg a helyét, amíg a hibridek náluk kisebb tömegű járművel kerülnek kontaktusba. Mihelyt egy merev, álló tárgynak, vagy velük megegyező súlyú, netán nehezebb járművel ütköznek, a kisebb alaptömegre tervezett karosszéria nem lesz képes hatásosan elvezetni az energiát, és ennek levét az utasok isszák meg. Ez többnyire a karosszéria utascellájának nagyobb mértékű deformálódása (begyűrődése) és a kezelőszervek (pedálok, kormányoszlop, műszerfal...) mélyebb behatolása képében jelentkezhet, többletterhelést róva az emberekre. Mindig szokták példának hozni a tankot, vagy a Hummert... Egészen addig jó is az érv, amíg a tank nem tankkal, vagy a Hummer nem Hummerrel, fallal, kamionnal (...) ütközik, mert akkor bizony a nagy, merev, masszív jármű nem védi meg utasait..." nem, a hibridek azért biztonságosak, mert nehezek." Ez a tézis csak addig állja meg a helyét, amíg a hibridek náluk kisebb tömegű járművel kerülnek kontaktusba. Mihelyt egy merev, álló tárgynak, vagy velük megegyező súlyú, netán nehezebb járművel ütköznek, a kisebb alaptömegre tervezett karosszéria nem lesz képes hatásosan elvezetni az energiát, és ennek levét az utasok isszák meg. Ez többnyire a karosszéria utascellájának nagyobb mértékű deformálódása (begyűrődése) és a kezelőszervek (pedálok, kormányoszlop, műszerfal...) mélyebb behatolása képében jelentkezhet, többletterhelést róva az emberekre. Mindig szokták példának hozni a tankot, vagy a Hummert... Egészen addig jó is az érv, amíg a tank nem tankkal, vagy a Hummer nem Hummerrel, fallal, kamionnal (...) ütközik, mert akkor bizony a nagy, merev, masszív jármű nem védi meg utasait...Hummernek tudtommal nem kell túl merev célpont, az szinte magától is szépen törik. Legalábbis a videók és képek alapján. De egyébiránt egyetértek.
" nem, a hibridek azért biztonságosak, mert nehezek." Ez a tézis csak addig állja meg a helyét, amíg a hibridek náluk kisebb tömegű járművel kerülnek kontaktusba. Mihelyt egy merev, álló tárgynak, vagy velük megegyező súlyú, netán nehezebb járművel ütköznek, a kisebb alaptömegre tervezett karosszéria nem lesz képes hatásosan elvezetni az energiát, és ennek levét az utasok isszák meg. Ez többnyire a karosszéria utascellájának nagyobb mértékű deformálódása (begyűrődése) és a kezelőszervek (pedálok, kormányoszlop, műszerfal...) mélyebb behatolása képében jelentkezhet, többletterhelést róva az emberekre. Mindig szokták példának hozni a tankot, vagy a Hummert... Egészen addig jó is az érv, amíg a tank nem tankkal, vagy a Hummer nem Hummerrel, fallal, kamionnal (...) ütközik, mert akkor bizony a nagy, merev, masszív jármű nem védi meg utasait...
Ajánlatunk a webplázából
-
- Wayteq hálózati...
- 2 200 Ft
-
- Bmw Férfi karóra,...
- 80 718 Ft
Ezeket olvasták legtöbben a héten
-
Elfogadták a telefonadót, a Telenor árat emel
Az országgyűlés elfogadta a törvényt, vagyis július elsejétől...
-
Az Anonymous az Igazságügyi Minisztériumot támadta
A hacker csoport állítólag közel két gigabájtnyi...
-
Szuperolcsó Huawei mobil a Vodánál
Az androidos Ascend G300-as bekerült a szolgáltató kínálatába.
-
Tovább tiltakoznak a szolgáltatók a telefonadó ellen
A közös megoldási javaslat szerint a műsorterjesztőknek is...
-
Őt vette feleségül Mark Zuckerberg
A Facebook tulajdonosa a hétvége során házasra változtatta...
Legfrissebb fórum témáink
- 5 Nexus modellel ünnepelne a Google?
2012.05.24 14:12 - Ég veled Symbian!
2012.05.24 13:03 - Fotón az új és nagyobb iPhone/iPod előlapja!
2012.05.24 09:31 - Elhunyt a tévé távirányító feltalálója
2012.05.23 14:40 - 2015-re minden új amerikai autóba fekete doboz kerül
2012.05.23 12:46
Legfrissebb hírek a címlapról
-
Remek Windows 8-as Samsung tablet koncepció
Bár a terv csupán rajongói alkotás, de mindenképpen említésre...
-
Mégis lesz Flash a Windows 8 Metro UI böngészőjében?
A Microsoft korábban már kijelentette, hogy nem támogatják az...
-
Óriási árcsökkentés a Telenornál
Az őrült péntekre keresztelt akció 50 és 20 százalékos...
-
Húsz százalékkal alacsonyabb emisszió az új dízel üzemanyagban
A finn Neste Oil készen áll arra, hogy piacra dobja új típusú...
-
Fejlődik a hazai DVB-T, jöhetnek a 3D-s adások
Az Antenna Hungária nagy erőkkel fejleszt, lesz streaming is...
Ha már minket kiolvastál
-
F1: Perezt hiába hívnák a Ferrarihoz
2012-05-24 17:00:50 -
F1: Kiszúrt az eső a mezőnnyel
2012-05-24 16:05:24 -
Beperli az MSZP-t a Földalapkezelő
2012-05-24 10:29:04 -
Mégsem falhat fel mindent az állam
2012-05-24 06:00:00 -
Egyre több helyen száguldozhatunk
2012-05-24 15:00:00 -
Óriási leépítések a HP-nál
2012-05-24 14:00:00



