Tesla Model S – így kell elektromos autót készíteni!
Kütyümániásoknak mozgó Mekkát jelent már most is a külsőleg Aston Martin / Jaguar ötvözet elektromos családi autó.
Sokat kell a Tesla Motors legújabb, immáron családi méretű autójára várni, de az Engadget-en megjelent képes-videós bétateszt alapján meg is éri. A még 160-nál is hangtalanul suhanó – és még stábbal megrakodva sem rosszul gyorsuló – elegáns Model S-en azonban érződik, hogy a hosszas fejlesztési-tervezési időt nem lopták el a cég alkalmazottai.
Belül a kezelőfelület lelke két kijelző. Ahol egy átlagos autónál a sebességmérő és egyéb alkatrészek sorakoznak, ott a Model S egy jókora, dinamikusan változó kijelzőt kapott, és a középső konzolon sorakozó gomb és tekerentyűkavalkádot is lecserélték egy hatalmas, 17”-os IPS érintőképernyőre. (Jelenleg infrás, azaz optikai érintőképernyő, de a Tesla mérnökei már dolgoznak a kapacitív változaton.) Utóbbi egy vagy két appot mutathat egyszerre, (médialejátszó egy jókora belső tárhellyel illetve más forrásokkal, navigáció, teljes értékű böngésző, statisztik, stb) illetve kis felugró ablakokban állíthatjuk egy-egy érintéssel a klímát vagy az elektromos napfénytetőt például. A vezető a kormányon elhelyezett két pöcökkel elvileg minden funkciót elér majd.
A Model S tesztelése közben nem győzték hangsúlyozni, hogy ez egy igazán hálózatra kötött autó lesz, és igazuk is van. Ahogyan az iPhone app is mutatja, a készítők kihasználták azt, hogy ez egy elektromos autó: nem áll le, nem kell „beindítani” a motort, nem kell kipufogógázoktól tartani a garázsban. Az appal ugyanis bármikor megnézhetjük, hol az autó, milyen meleg is van benne, illetve ha nem tetszik a hőmérő állása, be is kapcsolhatjuk a klímát. Távolról, motor beindítása nélkül, mobilneten át. No meg persze azt is megnézhetjük, épp mennyi szufla van még az akkuban, mennyivel tölti magát, és minden hasonló érdekes és hasznos statisztikát.
Apropó töltő, az elektromos autóknak egy hatalmas hátránya volt eddig, hogy iszonyatosan lassan lehetett csak őket tölteni. Nos, a Model S gyorstöltője elvileg egy óra alatt nem kevesebb, mint háromszáz(!) mérföldnyi kakaót tunkol az akkuba. Azt jelenleg nem tudni, hogy ez mennyire is viseli meg az akkut.
Az Engadget munkatársai szerint az autó hihetetlenül simán ment. Semmi zötykölődés, recsegés, agresszió. (Mint ismeretes, a cég előző autója, a Roadster a Lotus Elise alapjaira épült, kissé szeles volt, és inkább egy mindenféle kényelmet nélkülöző, vérbeli sportkocsi volt, mint holmi élhető mindennapi járgány.) Mivel pedig maga a karosszéria is a szélellenállás minimalizálását figyelembe véve készült, a halk elektromos motor mellett a menetszél is meglepően kicsi.
No persze a luxusért és a nyálcsorgató részletekért meglehetősen magas árat kell fizetni: a 2012-ben induló gyártósorról legördülő darabok $49 900-os alapárról indulnak, azaz nagyjából 11 millióról. Ebben az árban valószínűleg már benne van az elektromos autók amerikai támogatása is, tehát az öreg kontinensen valószínűleg még pár millióval többe kerül majd, ha egyáltalán eljut egy is ide.
Ezt olvastad már?
Pentax K-30: olcsó vízálló tükörreflexes
Hozzászólások a(z) "Tesla Model S – így kell elektromos autót készíteni!" című cikkhez

Az akkumulátor moduláris felépítése jóvoltából a drasztikus gyorstöltés nem terheli meg, lévén a haladáshoz szükséges teljesítményt biztosító egységnyi blokk eleve gyorsan tölthető a számos cellák jóvoltából, és az áramtól függően rugalmasan csoportosítható, párhuzamosítható. Továbbá állapottól függően random váltogathatóak a cellák használatai, és lényegében az utolsó pillanatig megmarad a kifogyó folyadékjellegű üzemanyag érzés, végig max teljesítménnyel.

Kell! :)
Ajánlatunk a webplázából
-
- Magneo i550 5...
- 25 400 Ft
-
- Bmw Férfi karóra,...
- 80 718 Ft
Ezeket olvasták legtöbben a héten
-
Elfogadták a telefonadót, a Telenor árat emel
Az országgyűlés elfogadta a törvényt, vagyis július elsejétől...
-
Az Anonymous az Igazságügyi Minisztériumot támadta
A hacker csoport állítólag közel két gigabájtnyi...
-
Szuperolcsó Huawei mobil a Vodánál
Az androidos Ascend G300-as bekerült a szolgáltató kínálatába.
-
Tovább tiltakoznak a szolgáltatók a telefonadó ellen
A közös megoldási javaslat szerint a műsorterjesztőknek is...
-
Őt vette feleségül Mark Zuckerberg
A Facebook tulajdonosa a hétvége során házasra változtatta...
Legfrissebb fórum témáink
- 5 Nexus modellel ünnepelne a Google?
2012.05.24 14:12 - Ég veled Symbian!
2012.05.24 13:03 - Fotón az új és nagyobb iPhone/iPod előlapja!
2012.05.24 09:31 - Elhunyt a tévé távirányító feltalálója
2012.05.23 14:40 - 2015-re minden új amerikai autóba fekete doboz kerül
2012.05.23 12:46
Legfrissebb hírek a címlapról
-
Remek Windows 8-as Samsung tablet koncepció
Bár a terv csupán rajongói alkotás, de mindenképpen említésre...
-
Mégis lesz Flash a Windows 8 Metro UI böngészőjében?
A Microsoft korábban már kijelentette, hogy nem támogatják az...
-
Óriási árcsökkentés a Telenornál
Az őrült péntekre keresztelt akció 50 és 20 százalékos...
-
Húsz százalékkal alacsonyabb emisszió az új dízel üzemanyagban
A finn Neste Oil készen áll arra, hogy piacra dobja új típusú...
-
Fejlődik a hazai DVB-T, jöhetnek a 3D-s adások
Az Antenna Hungária nagy erőkkel fejleszt, lesz streaming is...
Ha már minket kiolvastál
-
F1: Perezt hiába hívnák a Ferrarihoz
2012-05-24 17:00:50 -
F1: Kiszúrt az eső a mezőnnyel
2012-05-24 16:05:24 -
Beperli az MSZP-t a Földalapkezelő
2012-05-24 10:29:04 -
Mégsem falhat fel mindent az állam
2012-05-24 06:00:00 -
Egyre több helyen száguldozhatunk
2012-05-24 15:00:00 -
Óriási leépítések a HP-nál
2012-05-24 14:00:00



