Quimera AEGT01: villany-versenyautó 700 lóerővel – videó!
Bár hivatalosan csak szeptemberben mutatják be, egy rövid bemutató filmet azért mégis kiszivárogtattak a brutális spanyol versenyautó alkotói.
A világ legerősebb elektromos üzemű autója – az ilyen jellegű állítások azok, amiket sem bizonyítani, sem cáfolni nem lehet, különösen azért, mert a benzines technológiához képest hétmérföldes léptekkel fejlődnek a villanymotoros hajtásrendszerek. Ezért aztán miért is ne, elhisszük a villanyrobogóktól a városi szélturbinákon át az elektromos X-Bow-átiratig sok mindennel foglalkozó Quimera spanyol tulajdonosainak, hogy az AEGT01 (All Electric GT 01) a sajtóközlemény kiadása pillanatában minden más vetélytársánál nagyobb teljesítménnyel bírt.
És ha időközben ez meg is változna, a 700 lóerő és a 1350 Nm-t meghaladó forgatónyomaték mindenképpen meggyőzően hangzik. Ezt az embertelen erőfolyamot három darab UQM gyártmányú villanymotor állítja elő (az UQM autóipari, légiközlekedési és hadászati beszállító, a minket érintő területen előszériás és sorozatgyártású modellekbe szánt elektromos, illetve hibrid hajtásrendszereket fejleszt és gyárt), és ha ez nem volna elég, még a műfajban szokatlan és felesleges módon többfokozatú váltóművet is szereltek bele – leginkább azért, hogy a tehetős klienseknek ne legyen hiányérzete.
Ezt olvastad már?
Elkészült a világ leghosszabb fotója
Hozzászólások a(z) "Quimera AEGT01: villany-versenyautó 700 lóerővel – videó!" című cikkhez
Ajánlatunk a webplázából
-
- Magneo i550 5...
- 25 400 Ft
-
- Bmw Férfi karóra,...
- 80 718 Ft
Ezeket olvasták legtöbben a héten
-
Elfogadták a telefonadót, a Telenor árat emel
Az országgyűlés elfogadta a törvényt, vagyis július elsejétől...
-
Az Anonymous az Igazságügyi Minisztériumot támadta
A hacker csoport állítólag közel két gigabájtnyi...
-
Szuperolcsó Huawei mobil a Vodánál
Az androidos Ascend G300-as bekerült a szolgáltató kínálatába.
-
Tovább tiltakoznak a szolgáltatók a telefonadó ellen
A közös megoldási javaslat szerint a műsorterjesztőknek is...
-
Őt vette feleségül Mark Zuckerberg
A Facebook tulajdonosa a hétvége során házasra változtatta...
Legfrissebb fórum témáink
- 5 Nexus modellel ünnepelne a Google?
2012.05.24 14:12 - Ég veled Symbian!
2012.05.24 13:03 - Fotón az új és nagyobb iPhone/iPod előlapja!
2012.05.24 09:31 - Elhunyt a tévé távirányító feltalálója
2012.05.23 14:40 - 2015-re minden új amerikai autóba fekete doboz kerül
2012.05.23 12:46
Legfrissebb hírek a címlapról
-
Remek Windows 8-as Samsung tablet koncepció
Bár a terv csupán rajongói alkotás, de mindenképpen említésre...
-
Mégis lesz Flash a Windows 8 Metro UI böngészőjében?
A Microsoft korábban már kijelentette, hogy nem támogatják az...
-
Óriási árcsökkentés a Telenornál
Az őrült péntekre keresztelt akció 50 és 20 százalékos...
-
Húsz százalékkal alacsonyabb emisszió az új dízel üzemanyagban
A finn Neste Oil készen áll arra, hogy piacra dobja új típusú...
-
Fejlődik a hazai DVB-T, jöhetnek a 3D-s adások
Az Antenna Hungária nagy erőkkel fejleszt, lesz streaming is...
Ha már minket kiolvastál
-
F1: Perezt hiába hívnák a Ferrarihoz
2012-05-24 17:00:50 -
F1: Kiszúrt az eső a mezőnnyel
2012-05-24 16:05:24 -
Beperli az MSZP-t a Földalapkezelő
2012-05-24 10:29:04 -
Mégsem falhat fel mindent az állam
2012-05-24 06:00:00 -
Egyre több helyen száguldozhatunk
2012-05-24 15:00:00 -
Óriási leépítések a HP-nál
2012-05-24 14:00:00



