Két mobillal is szórakozott a rajtakapott sofőr

Nagy Balázs András - 2011. július 26. | 15:00 Bulvár

Egy átlagos autós maximum néha telefonál vezetés közben, talán szabályosan, kihangosítóval. Egy most elkapott férfinek azonban egy mobil már nem is volt elég.

A 34 éves David Secker minden bizonnyal fontos embernek tartja magát. A Vauxhall (itthon Opel) Tigra kupé tulajdonosát ugyanis azon fogták nemrég a rendőrök, hogy nem egy, hanem rögtön kettő mobilon (egyikkel telefonált, másikkal SMS-t írt) intézte útjait a 2x2 sávos országúton. Közben – mivel kezeit ezen eszközökkel már lefoglalta – a kormányt térdeivel igazgatta, száz felett.


Fontos ember lévén a rendőr is várakozásra kényszerült: a férfi ugyanis az őt leállító közeghez szólás előtt befejezte mondókáját az egyik mobilon, és az SMS-t a másikon. Ez azonban épp elég időt adott a rendőrnek arra, hogy ellenőrizze az autót. Mint kiderült, az autón nem volt biztosítás, ráadásul Seckert már korábban figyelmeztették hasonló tettei miatt. 2008-ban 9 hónapra be is vonták ittas vezetés miatt, kétszer büntették gyorshajtás miatt, és 2009-ben sem volt már biztosítása. A mobilozás befejeztével így ott helyben lefoglalták az autót.

Kabrióban, hogy mindenki jól lássa!

Kabrióban, hogy mindenki jól lássa!


„A mobilozás elvonja a sofőr figyelmét a vezetésről. Egy telefont használni butaság, kettőt óriási butaság” – jellemezte Secker viselkedését a rendőrségi szóvivő. A férfi ráadásul meg sem jelent a tárgyaláson, ahol távollétében elmarasztalták, és az augusztusi ítélethirdetésen valószínűleg el is tiltják a vezetéstől. Amikor az újságírók felkeresték, a férfi azt mondta, elnézte a dátumot. Majd meglepetten feltette a kérdést az ítéletről: „Ezt megtehetik? Még nem is hallották az én verziómat.”

- cikk vége -

Hozzászólások a(z) "Két mobillal is szórakozott a rajtakapott sofőr" című cikkhez

Szólj hozzá te is:
  1. Gandhika
    2011 / 07 / 26 (15:27)válasz erre

    Na ez már a baromság magasfoka! Én itt már elgondolkoznék azon, hogy a fickó teljesen beszámítható-e, mert nyilván nincs tisztában sem a társasági normákkal, sem a saját baromságának a veszélyeit nem ismeri fel. A dátum "elnézése" pedig már már gyermeteg szinte csökkenti a fickó értelmi szintjéről alkotott képet.

Még több hozzászólás

hirdetés

Ezeket olvasták legtöbben a héten

hirdetés

Legfrissebb hírek a címlapról

hirdetés
GPSPark.hu hotdog startrandi gsmline Konzolok szervize