Indul a GPS-alapú parkolás
A július elsejétől bárki számára rendelkezésre álló új lehetőség minden eddiginél egyszerűbbé és pontosabbá teszi a fizető parkolást Budapesten és 26 vidéki városban. A szolgáltatás egyetlen gombnyomással indítható el.
GPS alapú parkolást tesz lehetővé 2011. július 1-jétől a főváros teljes területén és 26 vidéki városban a Secret Control GPS Kft. és az EME Zrt. közös fejlesztése - jelentette be a két társaság. A bárki számára nyitott szolgáltatás igénybevételéhez az autóban egy már meglévő GPS flottakövető vagy járművédelmi rendszerre, ennek hiányában kifejezetten a GPS parkoláshoz beépített eszközre van szükség
A parkolás folyamata az új szolgáltatással az eddigieknél egyszerűbbé válhat. A felhasználó egyetlen gomb megnyomásával indíthatja el parkolását, minden mást, a helyszín, rendszám és időpont azonosítását a háttérrendszer végzi. További előny, hogy elviekben minden résztvevő számára kizárt a visszaélés lehetősége, mivel a parkoló autó holléte, a parkolás időtartama elektronikusan hitelesített és dokumentált. Így nem fordulhat elő az sem, hogy valaki elfelejt parkolójegyet venni vagy SMS-t küldeni.
A szolgáltatás az első körben Budapest mellett a következő városokban lesz elérhető: Ajka, Badacsonytomaj, Balatonfüredn, Békéscsaba, Debrecen, Eger, Gyöngyös, Győr, Hódmezővásárhely, Kaposvár, Keszthely, Kiskunhalas, Miskolc, Mosonmagyaróvár, Nagykanizsa, Szekszárd, Székesfehérvár, Szentendre, Szombathely, Szolnok, Tapolca, Tihany, Vác, Veszprém, Zalaegerszeg, Zalakaros.
A parkolási díj kiegyenlítése a Secret Control felé történik előre feltöltött vagy utólag kiegyenlített számla formájában. Céges felhasználóknál rendelkezésre áll az a technológia is, mely a parkolás díját azonnal továbbítja a vállalat pénzügyi rendszerébe, ahol az elszámolásra kerülhet.
Míg a GPS koordináták azonosítását, továbbítását és megfeleltetését az adott rendszámhoz a Secret Control Kft. eszközei végzik, az így létrejövő adatok alapján magát a parkolási procedúrát az EME Zrt. rendszere indítja és zárja le.
Ezt olvastad már?
Már a GPS-be is beköltözött az Android
Hozzászólások a(z) "Indul a GPS-alapú parkolás" című cikkhez

Hááát... ez a lehetőség szerintem egy nem létező problémára ad megoldást. Ráadásul drága a beépítésre kerülő blackbox, kényelmetlen az egész beszerelési procedúra, havidíjat is kell figyelni, és én nem igazán tudok elképzelni egy nyomógombot az autóm műszerfalán. Tipikus esete a holdraszállás projektnek a valós felhasználói igények ismerete nélkül. Miért nem jó az, hogy elküldök egy sms-t amikor indítom a parkolást, és elküldök egy másikat ha vége??
Ajánlatunk a webplázából
-
- Magneo i550 5...
- 25 400 Ft
-
- Bmw Férfi karóra,...
- 80 718 Ft
Ezeket olvasták legtöbben a héten
-
Elfogadták a telefonadót, a Telenor árat emel
Az országgyűlés elfogadta a törvényt, vagyis július elsejétől...
-
Az Anonymous az Igazságügyi Minisztériumot támadta
A hacker csoport állítólag közel két gigabájtnyi...
-
Szuperolcsó Huawei mobil a Vodánál
Az androidos Ascend G300-as bekerült a szolgáltató kínálatába.
-
Tovább tiltakoznak a szolgáltatók a telefonadó ellen
A közös megoldási javaslat szerint a műsorterjesztőknek is...
-
Őt vette feleségül Mark Zuckerberg
A Facebook tulajdonosa a hétvége során házasra változtatta...
Legfrissebb fórum témáink
- 5 Nexus modellel ünnepelne a Google?
2012.05.24 14:12 - Ég veled Symbian!
2012.05.24 13:03 - Fotón az új és nagyobb iPhone/iPod előlapja!
2012.05.24 09:31 - Elhunyt a tévé távirányító feltalálója
2012.05.23 14:40 - 2015-re minden új amerikai autóba fekete doboz kerül
2012.05.23 12:46
Legfrissebb hírek a címlapról
-
Remek Windows 8-as Samsung tablet koncepció
Bár a terv csupán rajongói alkotás, de mindenképpen említésre...
-
Mégis lesz Flash a Windows 8 Metro UI böngészőjében?
A Microsoft korábban már kijelentette, hogy nem támogatják az...
-
Óriási árcsökkentés a Telenornál
Az őrült péntekre keresztelt akció 50 és 20 százalékos...
-
Húsz százalékkal alacsonyabb emisszió az új dízel üzemanyagban
A finn Neste Oil készen áll arra, hogy piacra dobja új típusú...
-
Fejlődik a hazai DVB-T, jöhetnek a 3D-s adások
Az Antenna Hungária nagy erőkkel fejleszt, lesz streaming is...
Ha már minket kiolvastál
-
F1: Perezt hiába hívnák a Ferrarihoz
2012-05-24 17:00:50 -
F1: Kiszúrt az eső a mezőnnyel
2012-05-24 16:05:24 -
Beperli az MSZP-t a Földalapkezelő
2012-05-24 10:29:04 -
Mégsem falhat fel mindent az állam
2012-05-24 06:00:00 -
Egyre több helyen száguldozhatunk
2012-05-24 15:00:00 -
Óriási leépítések a HP-nál
2012-05-24 14:00:00



