Honda IMA – Mostantól lítium-ion akkumulátorokkal

Gergely Dániel - 2011. április 26. | 12:00

Az új modellgenerációban már nagyobb erőforrások, modern akkumulátor-technológia és tisztán elektromos üzemmód támogatja a Honda népi hibridjét – sajnos csak Észak-Amerikában.

Miközben Európa a Toyota egészen más kategóriát képviselő full hibrid modelljei mellett kevésbé méltatja figyelemre a Honda egyszerűbb, de éppen ezért költséghatékonyabb villanymotor-rásegítéses rendszerét, az IMA (integrated motor assist) világszerte komoly sikereket arat. Japánban például ez volt az első hibrid, amely a havi eladási statisztikákban a legelső helyre tudott mászni, Amerikában pedig az egész piac legtakarékosabb szedánjává tette a Civicet – ezen pedig sem az nem változtat, hogy a Honda négyajtósánál gyakorlatilag csak nagyobb lépcsőshátúak léteznek, sem az, hogy a rekord csupán néhány napja, az új generációs Civic megjelenésével lépett érvénybe.


Az biztos, hogy egy csomó tintát megspórolhatnak majd a modell prospektusának nyomtatásakor, az átlagfogyasztás ugyanis városban és országúton, hegyen-völgyön egyaránt 5,35 l/100 km. Ez gegnek kiváló, lényegesebb azonban, hogy a típus előző két generációjában alkalmazott nikkel-metálhidrid akkumulátorokat lítium-ion egységekre cserélték, amelyek teljesítménye az eddigi 15 helyett 20 kW, hatásfokuk pedig 35 százalékkal nőtt. Így a hajtásban nagyobb (fontos újdonságként akár kizárólagos) szerepet vállalhat az egyébként könnyebb és erősebb, 23 lóerős villanymotor. Az „upsizing”-ból a benzinmotor is kivette a részét, az eddig 1,3 helyett 1,5 liter a lökettérfogata, a rendszerteljesítmény eléri a 110 lóerőt.

Mindez egyelőre teljesen mellékes a számunkra, a jövőben azonban nyilván Európába is eljutnak ezek a fejlesztések – igaz, várhatóan csak a soron következő modellváltások alkalmával.

- cikk vége -

Forrás:
Technet
Cimkék:
hibrid
Honda

Hozzászólások a(z) "Honda IMA – Mostantól lítium-ion akkumulátorokkal" című cikkhez

Szólj hozzá te is:
    hirdetés

    Ezeket olvasták legtöbben a héten

    hirdetés

    Legfrissebb hírek a címlapról

    hirdetés
    GPSPark.hu hotdog startrandi gsmline Konzolok szervize