Tesla Roadster – Bepereli a Top Geart a Tesla
Rosszindulatú manipulációval vádolja a műsor készítőit, és kártérítést követel a BBC-től az amerikai e-sportkocsi gyártója egy két évvel ezelőtti adásban történtek miatt.
Jeremy Clarksont nem árnyalt véleményalkotása és visszafogottan megkomponált műsorai tették a világ egyik legismertebb újságírójává. A Top Gear nézők millióinak a kedvence, becslések szerint nagyjából minden huszadik földlakó követi nyomon az adásokat, pályafutása során azonban sok gyártó orra alá tört már borsot – egy legendás epizódban Clarkson az autónak durcás kisfiúként hátat fordítva, egy szót sem szólva fejezte ki nemtetszését.
Korántsem ennyire kreatív a Tesla Motors: frappáns visszavágás helyett egyszerűen beperelte a műsor készítőit egy 2008 decemberében sugárzott adás tartalma miatt. A sérelmezett műsorban a Tesla Roadster és az annak műszaki alapját biztosító Lotus Elise mérte össze erejét. A papíron ígéretes, és kiválóan induló párbaj azonban rosszul végződött, a Teslát több probléma is sújtotta (a tesztre rendelkezésre bocsátott két példány közül az egyiknek túlmelegedett a villanymotorja, a másiknak a fékje romlott el), majd mindössze 90 kilométer megtétele után megállt, mert váratlanul lemerült az akkumulátora.

A Tesla állítása szerint ezeknek a problémáknak egy része bele volt komponálva a műsorba, azaz már az előre megírt forgatókönyvben is szerepeltek, különösebb nyomozói véna nélkül gyanítható tehát, hogy szándékos manipuláció áldozatául esett az autó (a BBC annak idején elejtett kommentjei is erre engednek egyébként következtetni). A gyártót egyébként valószínűleg az bőszítette fel, hogy a bő két évvel ezelőtti adást a közelmúltban felkerült egy Top Gear válogatás-DVD-re, ami nyilván nagyobb károkat okozhat a hírnevének, mint a rajongók által a You Tube-ra fellőtt műsorrészletek.
A keresetben egyébként viszonylag szerény, 100 000 angol fontot nem meghaladó követelés szerepel, ami arra enged következtetni, hogy olyan nagyon mégsem haragszik a Tesla – végső soron a rossz reklám is reklám.
Ezt olvastad már?
Sony NEX-F3: kicsi a bors, de erős
Hozzászólások a(z) "Tesla Roadster – Bepereli a Top Geart a Tesla" című cikkhez
Ajánlatunk a webplázából
-
- Sygic GPS...
- 17 990 Ft
-
- Bmw Férfi karóra,...
- 80 718 Ft
Ezeket olvasták legtöbben a héten
-
Elfogadták a telefonadót, a Telenor árat emel
Az országgyűlés elfogadta a törvényt, vagyis július elsejétől...
-
Az Anonymous az Igazságügyi Minisztériumot támadta
A hacker csoport állítólag közel két gigabájtnyi...
-
Szuperolcsó Huawei mobil a Vodánál
Az androidos Ascend G300-as bekerült a szolgáltató kínálatába.
-
Tovább tiltakoznak a szolgáltatók a telefonadó ellen
A közös megoldási javaslat szerint a műsorterjesztőknek is...
-
Őt vette feleségül Mark Zuckerberg
A Facebook tulajdonosa a hétvége során házasra változtatta...
Legfrissebb fórum témáink
- 5 Nexus modellel ünnepelne a Google?
2012.05.24 14:12 - Ég veled Symbian!
2012.05.24 13:03 - Fotón az új és nagyobb iPhone/iPod előlapja!
2012.05.24 09:31 - Elhunyt a tévé távirányító feltalálója
2012.05.23 14:40 - 2015-re minden új amerikai autóba fekete doboz kerül
2012.05.23 12:46
Legfrissebb hírek a címlapról
-
Remek Windows 8-as Samsung tablet koncepció
Bár a terv csupán rajongói alkotás, de mindenképpen említésre...
-
Mégis lesz Flash a Windows 8 Metro UI böngészőjében?
A Microsoft korábban már kijelentette, hogy nem támogatják az...
-
Óriási árcsökkentés a Telenornál
Az őrült péntekre keresztelt akció 50 és 20 százalékos...
-
Húsz százalékkal alacsonyabb emisszió az új dízel üzemanyagban
A finn Neste Oil készen áll arra, hogy piacra dobja új típusú...
-
Fejlődik a hazai DVB-T, jöhetnek a 3D-s adások
Az Antenna Hungária nagy erőkkel fejleszt, lesz streaming is...
Ha már minket kiolvastál
-
F1: Perezt hiába hívnák a Ferrarihoz
2012-05-24 17:00:50 -
F1: Kiszúrt az eső a mezőnnyel
2012-05-24 16:05:24 -
Beperli az MSZP-t a Földalapkezelő
2012-05-24 10:29:04 -
Mégsem falhat fel mindent az állam
2012-05-24 06:00:00 -
Egyre több helyen száguldozhatunk
2012-05-24 15:00:00 -
Óriási leépítések a HP-nál
2012-05-24 14:00:00



