appleblog blogja

feb 16

A pletykák szerint felforgatná a piacot a teljesen átdizájnolt MacBook Pro széria megjelenése. Azért mérget ne vegyünk rá!

A pletykáknak nem érdemes hinni, de jó poén eljátszani a gondolattal, hogy mi lenne ha…
Ha az Apple minden laptopjából kivenné az optikai meghajtót és SSD háttértárat használna, akkor kétségtelenül nagy szabad helyhez jutna, amit két dologra használhat. Vékonyabbá tehetné a gépeket, ahogyan a MacBook Air esetében történt. Vagy megmarad a mostani vastagság és akksikkal pakolják tele az üres részeket, amitől lényegesen megnő az üzemidő. Szerintem az nem járható út, hogy Air vékonyságú profi laptopokat készítenek, mert a túlságosan vékony készülékházba nem lesz elég hely elvezetni a Pro széria nagyobb teljesítményéből fakadó hőt. Vagy ha igen, akkor szétégeti a combunkat a gép.

Az akkumulátor üzemidő megnövelése mondhatni logikus lépés, hiszen sosem elég belőle. De ha a szívünkre tesszük a kezünket, akkor bevallhatjuk, ez egy szükségtelen szélmalomharc. Szükségtelen azért, mert a manapság elérhető 5-7 órás üzemidő elég kell legyen a legtöbb ember számára. Szélmalomharc pedig azért, mert alapvetően nem a rendelkezésre álló energia növelésével, hanem a fogyasztás csökkentésével kellene megoldani a problémát. Persze akkor feltehetően fel kéne áldozni a teljesítmény egy részét.

Nem tartanám buta dolognak a grafikus vezérlő száműzését egy külső, Thunderbolt porton kapcsolódó hardverbe. Ha játszani/grafikus melót végezni akarunk, csak veszünk egy erős grafikus hardvert és rádugjuk a gépre. Máskülönben nem kell. Igaz, ez pont nem az Apple-re jellemző elegáns megoldás lenne. Láthatóan nehéz lavírozni a vékonyság/teljesítmény/üzemidő hármas tengelyén. Az Intel biztosan előrukkol aktuális kevesebbet fogyasztó, nagyobb teljesítményt nyújtó processzorával, ami feltehetően jó lesz, de technológiai ugrás helyett inkább csak lépést jelent majd. Azt túl vad ötletnek tartom, hogy akármelyik Macbe ARM processzor kerüljön, mert kompatibilitási problémákat okozna és a RISC processzorok egyszerűen nem elég erősek ilyen célokra. Ha azok lennének, az iPhone-ban is valódi multitasking lenne.

Somez

Cimkék: Apple, blog
Szólj hozzá:

A blog írójáról

Sancho Somez Apple

Napjaink egyik legsikeresebb cége indította be a személyi számítógépek forradalmát, de vajon hányan tudják, hogy az Apple-nek köszönhetõ például az USB elterjedése? Élén az egyik legkarizmatikusabb vezetõvel, az Apple mára már túllépett a számítógépek piacán, az mp3-lejátszók királya lett, és most a mobiltelefon ipart terrorizálja.