appleblog blogja

jan 23

Érdekes cikkben taglalja a TUAW, hogy milyen okai vannak annak, hogy az Apple termékei Kínában készülnek és nem az USA-ban. Nem a gyártás költségei miatt.

Igazából a becslések szerint egy iPhone árát 65 dollárral dobná meg, ha az USA-ban készülne és nem a Foxconn gyárában Kínában. Ez nem is nagy költség, hiszen egy 16 GB-os független iPhone 4S 1000 dollár körül kapható. A kínai gyártás oka leginkább az ott élvezett rugalmasság. Állítólag amikor az Apple-nek szüksége volt rá, a Foxconn egy éjszaka alatt 3000 extra munkást is fel tudott venni a megnövekedett igények kielégítésére. Amerikában ez esélytelen lenne.


De már önmagában az se semmi, hogy az a gyár ahol a legtöbb iPhone végső összeszerelését végzik 230 000 munkást foglalkoztat. A cikk szerint az USA kb. 50 olyan várossal rendelkezik, ahol ennyi munkaképes felnőtt él, de valószínűleg lehetetlen lenne egész városokkal iPhone-t gyártani. Mondhatnánk, hogy ennyi betanított munkást még tudna adni az USA is, csakhogy a termelés felügyeléséhez 8700 mérnökre is szükség van, amit becslések szerint az USA-ban 9 hónap alatt lehetne összeszedni, Kínában viszont ezt 15 nap alatt oldották meg.

Amit eddig is tudtunk, hogy Kínában európai szemmel nézve lehetetlen körülmények között laknak és élnek a munkások, 12 órát dolgoznak egy nap, 6 napot egy héten. Mindezt 17 dollárnál kevesebb napi bérért, de ezek az állások nagyon jónak számítanak a helyi viszonyok között. Ha valaki nem bírja, a várólistán rögtön találnak helyére mást. Sok az öngyilkos és mostanában a tüntető is. Azt se felejtsük el, hogy a Foxconn nem az Apple gyára, hanem egy bérgyártó cég. Készítenek Xboxot és rengeteg más terméket is. Volt szerencsém Magyarországon is látni ilyen céget. Bizony kínosan odafigyelnek arra, hogy a munkát minél nagyobb költséghatékonysággal végezzék el. Sajnos Kínában ez a fenti körülményeket is jelenti.

Somez

Cimkék: Apple, blog
Szólj hozzá:

A blog írójáról

Sancho Somez Apple

Napjaink egyik legsikeresebb cége indította be a személyi számítógépek forradalmát, de vajon hányan tudják, hogy az Apple-nek köszönhetõ például az USB elterjedése? Élén az egyik legkarizmatikusabb vezetõvel, az Apple mára már túllépett a számítógépek piacán, az mp3-lejátszók királya lett, és most a mobiltelefon ipart terrorizálja.