appleblog blogja

jún 29

Tetszik az új szoftver, bár azért (mint mindig) van még mit rajta reszelni.

iPhone 3GS-en használom megjelenése óta az iOS 4 szoftvert és nagyon bejön. A menü animációi folyamatosabbak, érezhetően több FPS minden egyes ikon kirajzolása. Tetszik a mappák megjelenése, nagyon profin oldották meg, csak ha túl hosszú feliratot adunk nekik, akkor kipontozza a közepét és fogalmunk sincs mi van odaírva.

A multitaskingban egyelőre nem érzem az átütő erőt, de még várni kell arra, hogy minden alkalmazás támogassa. Leginkább az iGO-nak örülnék, mert baromira unom már, hogy GPS-ezés közben rettegnem kell a bejövő hívásoktól.

Tetszik, hogy végre kipakolhatom a kedvesem fotóját háttérnek az ikonok mögé is. Nem igazán értettem korábban sem, hogy ezt miért nem tudja a szoftver, de Steve-ék meghallgaták imáimat. Ugyanígy jó a Mailben a mailboxok megjelenése, aminek már éppen itt volt az ideje. Tetszenek a frissített ikonok, főleg a Calculator. A magyar nyelvű menüt még nem állítottam be és nem is fogom. Teljesen felesleges számomra.

Úgy látom a naptárban még mindig nem tudok Gmailes vagy Exchange szerveren lévő accountomba új bejegyzést, ami nagy hiba. Ugyanígy hiányolom, hogy az összes hívás idejét nem választhatom külön bejövőre és kimenőre, ami egy Ikon 200 díjcsomag esetén igazán kellene.

Van karakterszámláló SMS írásakor amin már jól láthatjuk, hogy egy ékezetes karakter begépelése 160-ról 70-re csökkenti az egy üzenetben elküldhető szöveg hosszát. Aki eddig ezt nem hitte el, az most megbizonyosodhat róla a saját szemével.

Ami nagyon tetszett, hogy a kamerában már lehet zoomolni és videofelvétel közben is megválasztható a kijelzőre bökéssel az élesíteni kívánt terület. Tetszik, hogy a fotóalbumban már Google Mapsen is látható a képek készítésének helye. Állítólag iPhoto Faces funkciót is támogat már az új rendszer, de ezt még nem csekkoltam le.

Egyelőre ezeket találtam, de ha valamit kihagytam akkor kommenteljetek ezerrel, mert engem is érdekel :-)

Somez

Cimkék: Apple, blog
Szólj hozzá:

A blog írójáról

Sancho Somez Apple

Napjaink egyik legsikeresebb cége indította be a személyi számítógépek forradalmát, de vajon hányan tudják, hogy az Apple-nek köszönhetõ például az USB elterjedése? Élén az egyik legkarizmatikusabb vezetõvel, az Apple mára már túllépett a számítógépek piacán, az mp3-lejátszók királya lett, és most a mobiltelefon ipart terrorizálja.