Oka van annak, hogy Macet használok
Cikk eszközök
Tegnap 4 órán át tartott, amíg egy rokonomnál beüzemeltem egy iPhone-t. Természetesen a Windows hibájából.
Az unokatestvérem férje a hétvégén vásárolt magának egy iPhone 3GS-t, mivel nagyon megtetszett neki korábban az enyém. Ő tipikusan az a negyvenes férfi, aki nem rajong a kütyükért, hanem eszközként tekint rájuk, ebből kifolyólag a lehető legkevesebb időt akar a telefon kezelésének kitanulásával tölteni. Átmentem hát hozzá vasárnap este, hogy megmutassak neki pár apró dolgot, de végül 4 órás szívás lett belőle.
A probléma forrása az volt, hogy az 5 éves Nokia 6230i-jén lévő számokat át kellett menteni az iPhone-ba. Korábban nem szinkronizálta le a PC-jével, így minden fontos telefonszáma a készülék belső memóriájában volt és még kb. 150 a SIM-en. Mivel nem volt másolat, ezért tanakodtunk, hogy mi legyen. Először az volt az ötlet, hogy SIM-re rámásol 250 névjegyet, iPhone-ba bedug, iPhone-ba átmásol, SIM-et töröl. Ehhez azonban mozgatni kellett volna az adatokat a 6230i-ről, tehát fennállt a veszélye annak, hogy elveszítjük a kontaktokat valamilyen bénázásból kifolyólag. Ezt nem engedhettük meg, így jött az én ötletem: Nokia PC Suite fel a PC-re, 6230i leszinkronizál Outlook 2003-mal vagy Express-szel, iPhone rádug, iPhone leszinkronizál Outlookkal és mindenki boldog.
Azt hiszitek, hogy sikerült? Hát ló--szt! Vázolom a sztorit pontokba szedve:
1. PC Suite látja a telefonkönyvet, kivéve a SIM tartalmát.
2. PC Suite-tal backupolunk, biztos ami biztos alapon.
3. PC Suite-tal szinkeljük a telefont és az Outlookot.
4. Szink dob egy errot. Hibaüzenet nincs, csak hogy sikertelen. Hajtépés, vérnyomás emelkedés, az emberben ütő megállás.
Akárhogy próbáltam állítani a PC Suite-ot (ami a legfrissebb volt), nem mentek át a névjegyek sem Outlook 2003-ba, sem pedig Expressbe. Végül az volt mázlim, hogy a PC Suite-ban ki lehet jelölni a teljes névlistát és exportálni CSV-be. Megtettem abban a reményben, hogy egy szaros CSV-t azért már meg lehet etetni az Outlookal.
Az igazi szívás azonban csak itt kezdődött:
1. Outlookból importálás kiválaszt
2. CSV windows kódolással kiválaszt
3. Outlook komponens hiányzik, elkezdi telepíteni, Mac user a haját tépi, az óráját nézi.
4. Feltelepül, CD-t nem kért szerencsére, CSV fájlt megadom neki, OK gomb megnyom.
5. Outlook az összes mezőt egy mezőként látja, szarul akarja importálni.
6. Sebaj, CSV MS Excelben megnyit, karakterkódolás teljesen szar, mezőket nem látja!
7. Ex-Linuxjúzer vagyok, OpenOffice-szal CSV megnyit, megadom neki a megfelelő elválasztó karaktereket és a kódolást, minden szépen megjelenik, xls-be kimentem.
8. Outlookkal importálon az xls-t, megint csak 1 mezőnek látja az összeset.
9. Leülök enni egy kis pizzát, inni egy kis almalevet, feláldozni egy szüzet Bill Gates oltárán.
10. OpenOffice-szal kimentem tabokkal elválasztott fájlba, ami CSV kiterjesztésű lesz.
11. Outlookban kiválasztom a tabos formátumot, majd nem találja a fájlt az asztalon.
12. Beírom a fájlnévnek a *.*-ot, végre megjelenik minden, kiválasztom a TAB-os CSV-t.
13. Outlook végre látja a mezőket! De hoppá, meg kell őket feleltetni az Outlook default mezőinek, mert nem egyeznek teljesen a mezőnevek.
14. Megfeleltetés kézzel történik, fél órát vesz igénybe, a szemem 5 dioptriát romlik.
15. Végre benn vannak a kontaktok az Outlookban. Elindul az iPhone szinkronizáció, átmennek a kontaktok, öröm van és boldogság.
A PC Suite nem látta a telefon SIM névjegyzékét, ezért azt külön át kellett másolni az iPhone-ba. Mivel a 6230i a SIM-re a vezeték és a keresztnevet egy mezőbe, a vezetéknév mezőbe tárolta, ezért iPhone-on át kell írni kézzel mind a 160 SIM-en tárolt névjegy nevét. Kellemes móka. Még jó, hogy Outlookból is meg lehet ezt tenni.
Végszó
Két tanulságot vonnék le a dologból. Soha ne bízz a PC Suite-ban és az Outlookban, mert egy kalap szar mindkettő. Ha Macen lettünk volna, iSync-kel leszinkeljük a 6230i-t, majd a gépet az iPhone-nal és 5 perc múlva elkészülünk. Viszont akkor nem kaptam volna pizzát.
Somez
- Egyszer tapasztaltam hasonlót... Win 7 + Creative X-Fi. Ez azonban egyfelől a Creative sara (nagyjából tesznek a vásárlókra, driver támogatás kriminális) másfelől meg az enyimé, hogy nem elég nekem balga némbernek az integrált. Mert azzal még drivert se kell telepítenem szvsz.
- Izgalmas ez a Mac vs. Windows :(
- Akkor idézném ha 3 hsz-el visszaolvasás gond (látod hogy ellustítja az embert a mac??? :D) :"Szóval biztosan több idő kell hozzá mint néhányszor 1-2óra, de nem kábultam el tőle" Az a néhány ha már a kifejezéseim pontosításánál tartunk, akkor kb 5 és 10 közé tehető, x1-2 óra! Azaz nem sok, de én azt vártam látok vmi frenetikusat a win-hez képest, a mac-esek utalásai után és nem leltem, erre írtam a "nem kábultam el tőle" jelzőt! Kicsit gyorsabb és talán egyszerűbb a teljesen alapfokú tudással rendelkezőknek! Nem baj, majd ha megveszem az Alienware notimat, arra tuti külön vinyóra feldobom az OSX Leo-t és kivesézem alaposan, megígérem! :)
- Nem azt írtad, hogy összesen 1-2 órát használtad a haverod Macjét? Ennyi idő alatt ne vonj le messzemenő következtetést.
- Hát én nem értelek, Mi nem ugyan azon a nyelven beszélünk??? Hol írtam én azt hogy meg tudom mondani jó-e vagy sem??? Ha ugyan úgy értelmezed mint írva vagyon, akkor szvsz annak kellett volna lejönni a hsz-emből Nálad, hogy "nem kábultam el tőle" azalatt a pár óra alatt és pont ez az amiért szeretném feldobni 1 notira hátha rájövök miért istenítik annyira a használóik, de tuti kb 300e-ért inkább veszek 1 Alienware M17-t, mint macbookot, mert azon is el kellene futnia rendesen, s az minőségben magasan veri az Apple gépeit is!!! (szervíztapasztalat!!!)(bár a Maserati is rohadtul drága és többet van szervízben mint az utcán! :cry:) Ha pedig nem fut rajta akkor lenne mit dolgozni még a drivereken nekik, mert miért kellene nekem 1 drága közepes minőségű, bár látványos gépen használni 1 OS-t???
- Látod pontosan ez itt a gond. Alig használtad a gépet, de már meg tudod mondani, hogy jó-e vagy nem. Ennyi idő alatt ilyen dolgok nem derülnek ki, maximum ha egy teljesen nulla tudású felhasználó kinyitja a MacBookot és rácsodálkozik, hogy világít a billentyűzet. De mint tudjuk, itt a technet.hu-n azért ennél skillesebb emberek fórumoznak.
- Hát a multkor rápattanatam egy macbookra a haveromnál és hát Ő nem igazán műszaki ember lévén gondban volt a használatával, így segítettem Neki kicsit! (kicsit olyan vak vezet világtalant, volt az elején, de hamar rá lehet jönni mit-hogyan, az alapokra gondolok!) Szóval biztosan több idő kell hozzá mint néhányszor 1-2óra, de nem kábultam el tőle, mármint az OSX-től, hiszen a win is teljesen jól csinálja amit kell, egy jó gépen! Mint már párszor leírtam az előzőekben, annyiért mint a macbook, sokkal különb gépeket lehet beszerezni, amiken az a sokat szidott windows is rendesen fut, főleg a W7!
- A "csak" Windows a lényeg az egészben. Nem a hardver, hanem az op rendszer. Ezt nem értik meg a legtöbben a Windowst használók közül, mert annyira megszokták a Windowst, hogy nem hiszik, lehet ennél jobbat is. Bizony lehet, és sokkal jobbat.
- Ezek alapján én vagyok a béna? :-) Nem kernelt akartam forgatni, hanem csak át akartam tenni a névjegyeket egy Nokia telefonról a gépre. Azt hiszem 2010-től párnapnyira már joggal várhatom el, hogy ehhez ne kelljen se disznót áldoznom, sem pedig esőtáncot járnom. Mert a te elméleted alapján akár az egész Windowst is újra rakhatnám, más különben én vagyok a béna felhasználó.
- Arra lennék kíváncsi mac-et ami ennyit tud, a minőségről nem is beszélve, akár használtan is mennyiért tudnék venni??? Itt a példa: http://www.vatera.hu/elado_1_eves_alienware_m17_ujszeru_allapotban_159398658.html Sajna nem az enyém, így nem reklámozom! :D
- Kdonath! Sztem akinek meggyűlt a baja a windows-al és telt neki mac-re, az 85%-ban isteníteni fogja és köpköd, 60% pedig ki sem próbálja a win-t ujra, pedig a W7 már most ott van ahol az xp az sp3 után! Mint előrébb már írtam szvsz a mac az a lustáknak való, akik nem szeretik a kisebb kihívásokat sem és csak az a jó ami azonnal és különösebb beavatkozások nélkül műxik! Hát pedig a W7 már majdnem ott van, mert mióta le lehetett tölteni az RC-t, majd a további verzióit is nyúzom és fut szalad többféle notin is és semmi extra gondja nincsen még amiket sok fórumon olvastam különféle bugokat, azokkal sem találkoztam! pláne a szervízfelmérések után, amik kimutatták, hogy a mac gépek csak a közép mezőnyben vannak minőségileg ennyi pénzért!!! Akkor inkább a winnel birkózom, ha néha kell mint a szervízbe járok és noti nélkül vagyok, (szerencsére van tarcsi ha kellene :D ) csak mert akinek van 1 mac-je, nem soknak telik másikra is és ha rossz akkor mi lesz!!??
- Na még egz notórius Windows ellenes harcos! Én mindkettőt hasznánálok, Macet is és Windowst is. Mindekettőnek megvan az előnye és a hátránya is. A leírt problémák egyikét sem tapasztaltam. De lehet hogy valamit rosszul csinaákol, hogy nekem soha semmi problémám nincs a Windowsal?! Léegalábbis nem több, mint a Macel.
- Protekcio! 320e-ért lehet venni használt Alienware M17 -est és annyi a 13.3"-os igaz uj macbook! Akkor mit nézzek a mac-en? Sokkal többet kapok és jobb minőségben mint az, igaz csak windows fog futni rajta, vagy lehet futtatni tudja az OSX-et is, akkor miért mondanék le esetleg arról a +minőségről és +4"-ról???
- Kivéve, ha "Think different". :roll: Igaz, ez a korszak már 2002-ben befejeződött. Amondó vagyok, ahány ember, annyi vélemény arról mit is jelent a "ugy mukodik, ahogy azt mindig elkepzelted, hogy kellene mukodjon".
- Ez mind lehet igaz is, de rogton megvaltozik a velemenyed amikor radobbensz, hogy egy Apple notin az elso bekapcsolas utan minden ugy mukodik, ahogy azt mindig elkepzelted, hogy kellene mukodjon.
- Hali, Ne haragudj, nem szeretnélek megbántani, de egyszerűen csak béna vagy az Outlook kontra PC Suite témában. A Nokia telefonoknak a szokásos betegsége, hogy nem sikerül elsőre a szinkronizálás. A megfelelő telepítési sorrend és a megfelelő restartok és máris működik. Ez Nokia betegség. Üdv: Thomas
- Sajnálom, de nincs igazad. Az én kezeim között havonta átmegy 4-5 laptop már évek óta, és a MacBooknál eddig semmi nem volt halkabb. 2000 rpm-en forog a ventije és csak akkor kezdi el fokozni a fordulatszámot, amikor a processzor felmegy 85 fok környékére. És azért valljuk be, 2000-et a leghalkabb számítógépes tápok is forognak. Egyébként csendes helyen élek, ezért is állítom magabiztosan, hogy a MacBook nagyon halk :-) Ha lenne rá kerete, akkor én szívesen beszereznék valami zajszintmérő eszközt, hogy minden laptop tesztnél ki tudjuk mérni az értékeket, de sajnos egyelőre erre nincs pénz a szerkesztőségben :-(
- A MacBooknak van hangja, ezt tapasztalatból mondom. Egyrészt a benne lévő Toshiba HDD-t sem annyira nevezném halknak, főleg a seekhangjait... Ezt kicseréltem első nap. Másrészről a ventillátorja soha nem áll le, a minimális fordulatszáma gyárilag ha jól emlékszem 1500 körül van, az enyémet 1200-ig leengedem, de ez nem néma. Ha te nem hallod a hangját, túl zajos helyen élsz. Persze csöndesebb, mint a legtöbb brand pc, vagy összetákolt izé, de a fizikai határai alá nem tud menni. Kis helyen kis ventillátorral kell hűteni a Core2-őt, és nem lehet vastag zajszigetelést tenni a HDD köré. Nem hangosabb, és nem is halkabb, mint más igényesen épített noti, simán csak teljesíti amit tud.
- A Macbooknak nincs hangja, csak ha terhelést kap a rendszer. Ezt tapasztalatból mondom. Win 7-et nem használtam még, mert ha az embernek Macje van, akkor tök felesleges mást kipróbálni :-)))
- Miben különb? Hardverben? A hardver csak az egyenlet egyik fele. Lehet akármilyen hardvered, ha a szoftver nem elég jó rajta.
- Pontról pontra, a Snow Leopard a Windows 7-el összevetve túlmisztifikálás nélkül: Stabilitás: -Döntetlen. A vason múlik, bármilyen normális minőségű összhangban lévő konfig stabil, az oprendszerek is bírják. Produktivitás(Csak használod beletúrás nélkül): -Döntetlen... Nem kell a Windowst sem folyamatosan karbantartani, ha ugyanúgy használod ahogy a Mac-et. Teljesítmény: -Döntetlen. Egyik oprendszer sem különösebben gyorsabb, reszponzívabb a másiknál. Lehet diagramozni, mutogatni hogy ebben vagy abban melyik gyorsabb mennyivel, de ott az ellenkező példa is mindenre. Design: - Ha pusztán az oprendszer kinézetét nézem, döntetlen. Ha az átlag program kinézetét, a Mac összhangja jobb. Ha a vasét is, Mac. Személyre szabhatóság: Mac... Van ugyan néhány beleégetett dolog, viszont egyrészről az alapjainak köszönhetően unixos, linuxos kódbázisból lehet fordítani dolgokat OSx alá, Apache moduloktól kezdve Hamachiig sokmindent. Itt borult a kibontod és használod elv, ha nem csak szövegszerkesztesz és félkreatív biorobotként használod, előbb utóbb minden rendszernél kell módosítani pár dolgot. Biztonság: -Döntetlen, ha ésszel használja az ember a gépet. Windows alatt tűzfal és vírusirtó, Mac alatt egyelőre csak tűzfal, idővel romlik a helyzet. Browser korlátozva, javascriptet is csak whitelistelt oldalak futtathatnak, így egyik rendszer alatt sincs meglepetés. SW ellátottság: Döntetlen. Windowsra van minden szar, és még több is. Mac-re is, ami nincs, azt portolták linuxos változatról. Ami úgy sincs, arra is van valami megoldás általában. A Mac nagy hátránya, hogy sok végtelenül egyszerű feladatra tonnaszám dobálja a google a fizetős programokat, míg végül párszáz átnézése után jön egy ingyenes. Hétköznapi használhatóság: -Döntetlen lenne... De Apple. Mindkét rendszernek vannak botrányos hülyeségei, a Macbook a rádugott monitort folyamatosan elfelejti, ha lemegy energiatakarékos módba, lehet lehuzogatni és visszakötni, bosszantó. Viszont rengeteg apró mindennapi dolgot megcsinál helyettem az AppleScript, erős eszköz. Felnyitom a gépet, talál WiFi-t, és ha csatlakozott, az automator már indítja is az eseményre a scriptet, melóhelyen összerakja a munkakörnyezetet, indítja az ott használt programokat, szinkronizál az Exchange szerverrel, otthon bemapeli a hálózati meghajtókat, ismeretlen routernél meg lekorlátozza a gép elérhetőségét. Érdemes átnézni, miket tud, programokon belüli vagy rendszereseményekre, mindenre lehet írni scriptet, ami megcsinálja az ember helyett a mechanikus dolgokat. Ez windowson hiányzik, de pont emiatt egy Apple boltban nézegetve nincs ott ez az előny. Csak egy szép gép egy fura oprendszerrel, semmi extra. Hardware: Notebook terén az alu MacBook nyert, a 10 éves magnézium Toshibám szintjénél is jobb. Desktopgépnél viszont egy jól összeválogatott PC közel passzív hűtéssel jó légáramlású házban, Scythe Quiet Drive dobozokba pakolt HDD-kkel egyszerűen semmilyen hangot nem ad ki. A MacBook terheletlenül is sokkal hangosabb, terhelve végképp. Ugyanakkor a kábelköteggel nehéz bánni, van az iMacnek is előnye.
- Ha lenne olyan Mac noti ami megéri azt a pénzt amit kérnek érte akkor el is gondolkoznék talán rajta, de azért a pénzért sokkal különb notit lehet venni más gyártótól!
- Egyszerű. A mac piaci részesedése minimális. Így akármit adhatnak hozzá az nem befolyásolja nagy mértékben a piacot. De ha adnának a windowshoz mondjuk rendes cd-dvd írót, akkor azzal megölnék az összes DVD író software-t gyártó céget, ez már nem tenne jót a versenynek. Ha nem réteg termék lenne a MAC baszogatnák az Apple-t is. Ilyen egyszerű....
- Inkább menj be egy Apple boltba és próbáld ki az OS X-et egy Macen. Nagy különbség. Én annak idején egy Dell laptopra toltam fel, és azon jól mentek a dolgok, kivéve a WiFi és a 3D. Asszem Latitude D800 volt és Tiger.
Keresés
A blog írójáról
Somez Apple
Napjaink egyik legsikeresebb cége indította be a személyi számítógépek forradalmát, de vajon hányan tudják, hogy az Apple-nek köszönhetõ például az USB elterjedése? Élén az egyik legkarizmatikusabb vezetõvel, az Apple mára már túllépett a számítógépek piacán, az mp3-lejátszók királya lett, és most a mobiltelefon ipart terrorizálja.
Legújabb bejegyzések
Címkék
Archívum
Hasznos linkek
Szolgáltatások
Blogajánló
- BuBe
- chan
- csongor
- DEARevil
- debaj
- dezmo
- eami
- Eami Android
- Franczy Nokia
- Gépház
- gusty
- Gyurci
- HuTi
- jatekgyaros
- kaiser
- Koppany
- maholnap
- Maniakus
- Menneisyys
- Mioka
- Mobilinternet
- nintendo
- Playstation
- Rambo Antivirus
- RoB
- Sancho
- Sanciman
- Shiden
- Somez Apple
- Somez iPhone
- Technet szakértők
- Wajk
- wyx
- xanadu
- Xbox
- Zone

