appleblog blogja

nov 25

Idióta tanulmányok: A Motorolát jobban kedvelik az Apple-nél

Cikk eszközök

A 18 éven felüliek jobban ragaszkodnak a Motorola brandhez, mint az Applehez. Mivan??

A YouGov BrandIndex alapján a Motorola a Droidnak köszönhetően novemberben megelőzte az Applet, ami már önmagában is vicc. Hiszen mi a Motorola mobil divíziója? Egy évek óta haldokló cég, melynek a gagyi RAZR modelljével jól be lehetett palizni a fél világot, de csak az amerikaiak voltak olyan idióták, hogy még évekig vásárolták a klónjait is, melyeknek használhatatlan volt a menürendszere. Erre most megjelennek egy androidos készülékkel, és rögtön menőcsávók lesznek? Na neee!


Erősen megkérdőjelezhető ez a BrandIndex már csak azért is, mert 5000 fős mintával dolgoznak, amit hétvégente elvégzett interjúkkal kérdeznek ki. Ha hozzám bekopogna hétvégén egy szerencsétlen, hóna alatt a kérdésekkel, még akkor sem mondanám neki, hogy a Motorola jobb. Egyébként a Droid engem is érdekel, mert simán lehet jó készülék, de a cég korábbi bénázásán ez keveset változtat.

Somez

Szólj hozzá:

A blog írójáról

Sancho Somez Apple

Napjaink egyik legsikeresebb cége indította be a személyi számítógépek forradalmát, de vajon hányan tudják, hogy az Apple-nek köszönhetõ például az USB elterjedése? Élén az egyik legkarizmatikusabb vezetõvel, az Apple mára már túllépett a számítógépek piacán, az mp3-lejátszók királya lett, és most a mobiltelefon ipart terrorizálja.