Kivált az iPhone blog
Cikk eszközök
Közel 1 évnyi együttlét után az iPhone témájú postok átkerülnek a Mobilport.hu-ra.
Sziasztok!
Az Appleblog eljutott arra a pontra, hogy úgy döntöttünk kiemeljük az iPhone témájú postokat és egy új blogot hozunk létre testvérlapunkon, a Mobil Portálon. Ez valójában nem új blog lesz, hiszen annak idején a Mobil Portálon már volt iPhone blog, de a lényeg, hogy iPhone témában ezentúl a www.mobilport.hu/iphone_blog/ címen olvashattok tőlem bejegyzéseket.
A változtatásnak a a legfőbb oka, hogy az iPhone önmagában is már akkora témává nőtte ki magát, olyan sok embert érdekel, hogy elnyomta volna a többi Apple témájú bejegyzést. Továbbá feltűnt, hogy az olvasók, azaz Ti lényegesen többet szóltok hozzá az Apple témájú postokhoz, mint az iPhone-hoz. Úgy vettem ki ebből, hogy jobban érdekel titeket az előbbi, akit pedig érdekel az iPhone, annak sem kell messzire mennie, hiszen elég csak behozni a www.mobilport.hu-t és alul megkeresni a blog dobozt. A mobilport.hu-n egyébként hamarosan (ha tervünk megvalósul) más szerkesztők is vezetnek majd blogot, de az új témákat nem akarom egyelőre elárulni.
Somez
Keresés
A blog írójáról
Somez Apple
Napjaink egyik legsikeresebb cége indította be a személyi számítógépek forradalmát, de vajon hányan tudják, hogy az Apple-nek köszönhetõ például az USB elterjedése? Élén az egyik legkarizmatikusabb vezetõvel, az Apple mára már túllépett a számítógépek piacán, az mp3-lejátszók királya lett, és most a mobiltelefon ipart terrorizálja.
Legújabb bejegyzések
Címkék
Archívum
Hasznos linkek
Szolgáltatások
Blogajánló
- BuBe
- chan
- csongor
- DEARevil
- debaj
- dezmo
- eami
- Eami Android
- Franczy Nokia
- Gépház
- gusty
- Gyurci
- HuTi
- jatekgyaros
- kaiser
- Koppany
- maholnap
- Maniakus
- Menneisyys
- Mioka
- Mobilinternet
- nintendo
- Playstation
- Rambo Antivirus
- RoB
- Sancho
- Sanciman
- Shiden
- Somez Apple
- Somez iPhone
- Technet szakértők
- Wajk
- wyx
- xanadu
- Xbox
- Zone

