Megcsinálták a MacBookom
Cikk eszközök
1 nap leforgása alatt kicserélték a gépem felét. Hibátlan szolgáltatást nyújtott az Almárium Kft.
Írtam korábban, hogy a MacBookom zsanérján elkezdtek hajszálrepedések megjelenni. Elmentem tehát az Almárium Kft-hez, akik alapesetben 2 hétig is benn tarthatják a gépet javításra. Nekem ez nem felelt meg, mert nincs itthon másik gépem, az iPhone-ról meg nem tudok dolgozni.
Szerencsére nagyon segítőkészek voltak és abban maradtunk, hogy megrendelik az alkatrészt, amint megérkezett felhívnak és én két napon belül beviszem a gépet. Így is történt, csörgött a telefon, másnap reggel bementem és délután 3-kor már el is készült. Kicserélték a teljes felső részt, tehát új fedelet kaptam, kijelzővel meg mindennel. Kicsit féltem, hogy nem lesz olyan mint régen, itt-ott rések lesznek az illesztéseknél, stb. Azonban feleslegesen paráztam, hibátlan munkát és egy tökéletes gépet kaptam vissza tőlük.
Aznapi lelkesedésemet csak az rontotta el, hogy egy kedves barátomnak visszadobták (nem az Almárium, az iPhone-okat külföldön szervizelik) a repedések miatt leadott iPhone-ját, mondván vízbe esett. Nagyon gáz, hogy egy prémium kategóriás termékeket gyártó vállalat képes beleszaladni ekkora hibába. Több helyről is jött már panasz, hogy az iPhone-okban elhelyezett beázás indikátor matricák szarok, mert a legkisebb párára is elszíneződnek. A vásárló ebből mit lát? Megvette a méregdrága telefont, vigyázott rá, és a cég ráfogja, hogy víz érte. Az pedig szintén no comment, hogy egy megrepedt műanyag burkolatot azért nem cserélnek ki, mert a telefont víz érte. A kettőnek köze nincs egymáshoz.
Somez
- Az enyém nem volt pixelhibás. Egyébként gyártónként változik, hogy ki mennyi halott pixelnél cseréli a kijelzőt. Az Apple azt hiszem 9-nél, tehát 3 fekete pötty a kijelző szélein. Ha a közepén van, akkor már 1-től is, de ezt lehet rosszul tudom. Amúgy nagy dolog, hogy 1 nap alatt megcsinálták, mert normál esetben ott kell hagyni két hétre a gépet, mert a sok munka miatt nem tudják mikor van rá idejük. Az viszont hatalmas előrelépés, hogy az alkatrészt közvetlenül az Apple szállítja és 1-2 nap alatt beérkezik kis hazánkba. Nekem a teljes felső részét cserélték a gépnek, kijelzővel, burkolattal, kamerával, fényérzékelővel, és a repedezett zsanérral. Csak a zsanért nem lehet cserélni.
- Pedig a TFT/LCD szabványban elvileg 8 hibás pixel a tűréshatár. Azaz elvileg 8 pixel vagy az alatt nem fogják kijavítani/cserélni :(
- Én is örülök, hogy megcsinálták! Korrekt szolgáltatás. Az iPhonenál pedig elég kényes ez a beázás kérdés, mert az indikátorok tényleg baromi érzékenyek, ráadásul qrva rossz helyen is vannak.
- örülök hogy megcsinálták. kijelzőt is cseréltek? aranyos :) beázáshoz: nagyon sok gyártó ezt csinálja. szórakoznak össze vissza. LCD-k nél pl. nem mindegy hogy hol és milyen a pixel ami nem jó. de könyörgöm veszek egy TV-t 250 ezerért és eljön egy pixel rajta akkor ne mondja a szervizes hogy az nem zavaró. cserélje ki és kész.
- ugyesek azok a szervizes sracok. amugy az en noteszgepemnek is ennyi ido volt a burkolatcsereje. pedig ezen windows fut.... nem oprendszer vagy gyartofuggo, hogy Kovacs Geza szerviztechnikus mennyi ido alatt csavarja ki a csavarokat, szedi le ami tonkrement es rakja fel az uj burkolatot csavarokkal egyutt. tevedes ne essek. nem leszolni akarom amit irtal. inkabb csak elmondom, hogy a burkolatcsere tenyleg csak ennyi ido, es nem tobb. sok szerviz hajlamos arra, hogy elvacakoljon vele idotlen idokig,
Keresés
A blog írójáról
Somez Apple
Napjaink egyik legsikeresebb cége indította be a személyi számítógépek forradalmát, de vajon hányan tudják, hogy az Apple-nek köszönhetõ például az USB elterjedése? Élén az egyik legkarizmatikusabb vezetõvel, az Apple mára már túllépett a számítógépek piacán, az mp3-lejátszók királya lett, és most a mobiltelefon ipart terrorizálja.
Legújabb bejegyzések
Címkék
Archívum
Hasznos linkek
Szolgáltatások
Blogajánló
- BuBe
- chan
- csongor
- DEARevil
- debaj
- dezmo
- eami
- Eami Android
- Franczy Nokia
- Gépház
- gusty
- Gyurci
- HuTi
- jatekgyaros
- kaiser
- Koppany
- maholnap
- Maniakus
- Menneisyys
- Mioka
- Mobilinternet
- nintendo
- Playstation
- Rambo Antivirus
- RoB
- Sancho
- Sanciman
- Shiden
- Somez Apple
- Somez iPhone
- Technet szakértők
- Wajk
- wyx
- xanadu
- Xbox
- Zone

