Tanulságos sztori a biztonsági mentésről
Cikk eszközök
Bátyámmal történt meg az eset, ami jól példázza, hogy milyen a derült égből villámcsapás.
Testvérem 35 éves, nem egy kimondott informatikai guru. Ő tipikusan az az ember, akit nem érdekel, hogy az adott gép miként működik, csak tegye a dolgát. Nem tudja mi az a swap fájl, csak hogy több RAM-mal gyorsabb a gép.
Nagyjából két és fél éve vásárolt egy fekete MacBookot, ami akkor jelent meg, tehát amint itthon kapható volt, ő vett egyet. Korábban windowsos laptoppal dolgozott, de nem szerette, mert nem tudta csak úgy használni. Mindig karban kellett volna tartani, amihez Ő nem értett, ezért ha valami már tényleg nagyon gázos volt, akkor én segítettem neki. Mivel én is már boldog Maces voltam, ezért megfogadta a tanácsom és váltott.

Szerencséjére én már a kezdetekkor felhívtam rá a figyelmét, hogy a Macintosh sem hibátlan, és a benne lévő merevlemez simán megadhatja magát, akkor pedig ugrik az összes adat és nem tud dolgozni sem a cseréig. Vettünk hát egy külső merevlemezt és a SuperDuper tükröző szoftvert, amit pár hetente lefuttatott a bratyó és a teljes gépet lemásolta a külső HDD-re. Ha gond van, csak bebootolunk az USB-sről, így igaz kicsit lassabban, de azonnal lehet dolgozni még akkor is, ha meghal a belső merevlemez.
És meghalt, de még mennyire! Pár hete hív a tesóm, hogy felnyitotta a gépet és nem jelent meg a rendszer. Már nem emlékszem pontosan mi volt a hiba, de bootnál nem találta az operációs rendszert, amiből egyértelmű volt számomra, hogy a vinyónak annyi. Végül beszéltem Handrással és vettünk az XMS-ben egy új merevlemezt, amit ott helyben be is szereltek. Mint kiderült, az író-olvasó fej tört el, mert rázogatásra zörgött a cucc, tehát nulla esély volt az adatok lementésére. Szerencsére a tesómnak volt biztonsági mentése, igaz két hetes, de legalább megvolt. Azóta szerintem már gyakrabban futtatja a SuperDupert, és megmondom őszintén, én is.
És hogy mi a tanulság? Ami elromolhat, az el is romlik. A mechanikus alkatrészek pedig minden előjel nélkül meg is teszik ezt.
Somez
- Rázkódik, de a MacBookokban (és sok más gyártó termékeiben is) mozgásra a merevlemez fejét parkoló pályára teszi. Pont a sérülés elkerülése miatt.
- A Time Machine nem jó erre, és nem is erre való. Arra találták ki, hogy ha valamit véletlenül letörölsz, akkor vissza tudd állítani. Ha meghal a belső vinyód, akkor a Time Machine-os backupról esélyed sincs bebootolni. Venned kell egy új vinyót, be kell raknod, és nulláról újra kell húznod a rendszert, amit már lehet a backupból. De ehhez kell az új vinyó és addig nem tudsz dolgozni. SuperDuperrel annyiból könnyebb, hogy addig is tudod használni a dolgaidat a külső vinyóról, amíg nem cseréled ki a belsőt. És ha például egy komoly munka közepén vagy, akkor ráérsz 1 hét múlva szervizbe menni. Ez a nagy különbség!
- szerintem az OS X-be épített Time Machine-nél nincs jobb, akikor megy a gép automatikusan óránként csinál mentést a változásokról, így nem csak arra jó, hogy visszaállítsuk róla a rendszert vagy, hogy visszaállítsuk az adatokat ha mondjuk meghal HDD, hanem akár korábban kitörölt fájlokat is vissza lehet hozni a programmal, dátumra és időre bontva
- De a laptopoknál nagyobb az esély hogy elromlik mert rázkódik!
Keresés
A blog írójáról
Somez Apple
Napjaink egyik legsikeresebb cége indította be a személyi számítógépek forradalmát, de vajon hányan tudják, hogy az Apple-nek köszönhetõ például az USB elterjedése? Élén az egyik legkarizmatikusabb vezetõvel, az Apple mára már túllépett a számítógépek piacán, az mp3-lejátszók királya lett, és most a mobiltelefon ipart terrorizálja.
Legújabb bejegyzések
Címkék
Archívum
Hasznos linkek
Szolgáltatások
Blogajánló
- BuBe
- chan
- csongor
- DEARevil
- debaj
- dezmo
- eami
- Eami Android
- Franczy Nokia
- Gépház
- gusty
- Gyurci
- HuTi
- jatekgyaros
- kaiser
- Koppany
- maholnap
- Maniakus
- Menneisyys
- Mioka
- Mobilinternet
- nintendo
- Playstation
- Rambo Antivirus
- RoB
- Sancho
- Sanciman
- Shiden
- Somez Apple
- Somez iPhone
- Technet szakértők
- Wajk
- wyx
- xanadu
- Xbox
- Zone

