Eltöri a derekad az Apple kijelző
Cikk eszközök
Egy ausztrál egyetem érdekes veszélyforrásra figyelmeztette diákjait.
Felhívták a hallgatók figyelmét, hogy a glossy, tehát tükröződő felületű kijelzők miatt rossz testtartást vehetünk fel, ami értelemszerűen nem egészséges. Persze ennyi erővel arra is felhívhatnák a figyelmünket, hogy az élet káros az egészségre és amúgy is halálos. Az egyetem inkompetens szakértői még azt is kihangsúlyozták, hogy a fényerő csökkentése javíthat az olvashatóságon. Ez akkora baromság, amekkorát régen nem hallottam. Pont a fordítottja igaz. A tükröződéseket ki tudja oltani a magasabb fényerő.

Persze nem vitatom, hogy a glossy kijelzők idegesítőek lehetnek olykor. Tényleg zavaró, ha egy villanykörte vagy éppen az ablakunk látszódik a kijelzőn, nem pedig a webböngésző. Azonban a fényerő növelése az esetek nagyobb részében megoldja a problémát. Ha pedig mégsem, akkor sajnos odébb kell pakolni azt az átkozott gépet.
ui: Holnap végre levánszoroghat a 3.0-ás iPhone firmware!! Hú de várom már.
Keresés
A blog írójáról
Somez Apple
Napjaink egyik legsikeresebb cége indította be a személyi számítógépek forradalmát, de vajon hányan tudják, hogy az Apple-nek köszönhetõ például az USB elterjedése? Élén az egyik legkarizmatikusabb vezetõvel, az Apple mára már túllépett a számítógépek piacán, az mp3-lejátszók királya lett, és most a mobiltelefon ipart terrorizálja.
Legújabb bejegyzések
Címkék
Archívum
Hasznos linkek
Szolgáltatások
Blogajánló
- BuBe
- chan
- csongor
- DEARevil
- debaj
- dezmo
- eami
- Eami Android
- Franczy Nokia
- Gépház
- gusty
- Gyurci
- HuTi
- jatekgyaros
- kaiser
- Koppany
- maholnap
- Maniakus
- Menneisyys
- Mioka
- Mobilinternet
- nintendo
- Playstation
- Rambo Antivirus
- RoB
- Sancho
- Sanciman
- Shiden
- Somez Apple
- Somez iPhone
- Technet szakértők
- Wajk
- wyx
- xanadu
- Xbox
- Zone

