Sunyiban feltuningolták a MacBookot
Cikk eszközök
Bejelentés és mindenféle felhajtás nélkül lett erősebb a legolcsóbb, fehér színű MacBook.
A polikarbonátból, tehát nem alumíniumból készült modell az egyetlen ilyen, a fémházas Unibody-kat nem bántotta a gyártó. Aki úgy dönt, hogy most vásárolna a fehérből, az 2 GHz-es helyett már 2,13 GHz-es processzorral, 667 MHz-es RAM helyett 800 MHz-essel és 120 GB-os merevlemez helyett 160 GB-ossal kapja. Nem nagy változások, de mégis jobb, mint a semmi.
Egyébként tegnap voltam egy kis létszámú MSI sajtótájékoztatón, ahol bemutattak egy iMac-re hajazó gépet, és egy MacBook Air-hez hasonlóan vékonyat. Nem voltak rosszak, áruk durván a fele volt mindkét modell esetében, de a bemutatót tartó holland úriember is elmondta, hogy nem céljuk az Apple-lel versenyezni. Ezt rögtön megértettem akkor, amikor a kezemben fogtam a laptopokat, melyek természetesen műanyagból készültek, a gombjaik pedig elég gyengék voltak. A sztoriban az a vicc, hogy a végén beszélgettem a hatalmasra nőtt holland Thomas Zaatmannal és amikor megmondtam, hogy MacBookot használok, akkor megtört. Bevallotta, hogy otthon ő is egy iMac boldog tulajdonosa :-)
Pár hónapja hasonló sztori játszódott le köztem és a Nokia egyik sajtós hölgye között. Látván az iPhone-omat, bizalmasan megjegyezte, hogy ha szabad lenne, ő is ilyet használni.
Keresés
A blog írójáról
Somez Apple
Napjaink egyik legsikeresebb cége indította be a személyi számítógépek forradalmát, de vajon hányan tudják, hogy az Apple-nek köszönhetõ például az USB elterjedése? Élén az egyik legkarizmatikusabb vezetõvel, az Apple mára már túllépett a számítógépek piacán, az mp3-lejátszók királya lett, és most a mobiltelefon ipart terrorizálja.
Legújabb bejegyzések
Címkék
Archívum
Hasznos linkek
Szolgáltatások
Blogajánló
- BuBe
- chan
- csongor
- DEARevil
- debaj
- dezmo
- eami
- Eami Android
- Franczy Nokia
- Gépház
- gusty
- Gyurci
- HuTi
- jatekgyaros
- kaiser
- Koppany
- maholnap
- Maniakus
- Menneisyys
- Mioka
- Mobilinternet
- nintendo
- Playstation
- Rambo Antivirus
- RoB
- Sancho
- Sanciman
- Shiden
- Somez Apple
- Somez iPhone
- Technet szakértők
- Wajk
- wyx
- xanadu
- Xbox
- Zone

